A "következmények nélküli ország" kifejezés nem 2006-ban született. (reakció a Vonjuk le a 2006. őszi véres események tanulságait! c. cikkre)
Amit láttunk, az csak következmény. Nem 2006-ban züllött szét a rendőrség, nem 2006-ban rendültek meg a jogállam alapjai, nem 2006-ban kezdődött a rendszerváltás utáni Magyarország morális válsága. Csak kibukott, látványosan. Morális alapok ma ugyanis nincsenek. A rendszerváltás ősbűnének következményeit látjuk, de csak azt kapjuk, amt várhattunk: a rendszerváltás nem felemelő élmény volt - vagy csak nagyonkeveseknek. És azt is szétzúzta a taxisblokád, szinte azonnal, a baloldali értelmiség kartázása pedig utat engedett a Gyurcsány-féléknek a hatalomba. (Csak úgy mellékesen: az ún. demokratikus ellenzék és a reformkommancsok szövetségének lehetősége a rendszerváltás előttre nyúlik vissza. Érdeklődni Szalai Erzsébetnél lehet.)
Erre az alaptalanságra - léthiányra - jött az őszödi beszéd, illetve nyilvánosságra kerülése. Az őszödi beszéd botránya nem az, hogy hazudtak a kampányban (ez a szerecsenmosdató toposz) - naív elvárás az, hogy bárki igazat mondjon. Gyurcsány azt vallotta be, hogy négy évig nem csinált semmit, tudva és akarva nem kormányzott, csak a választások megnyerésére koncentrált - ez a botrány, nem a kampány hazugságai.
A reakció a rendszerváltás utáni legnagyobb spontán megmozdulás volt, és ez legalább halvány reményt ad arra, hogy lehet még az országból valami. Bár nem tudom, pontosan mi vitte ki az embereket a Kossuth térre, de aki ott volt, láthatta, az nem csőcselék. Volt az is. Ahogy természetesen lettek "vezetők" - vagy inkább szónokok, akiket meghallgattak. Nem véletlenül a szélsőjobbról. A Fidesz látványosan semmit nem tudott kezdeni a tömeggel, sem ötlete, sem emberei nem voltak, akik az élére tudtak volna állni. Meglepetten nézte, hogy történik valami. Ezt az űrt használta ki a szélsőjobb, akik elég szervezettek és elszántak voltak ahhoz, hogy megpróbáljanak az események élére állni. De, mielőtt bárki félreértene, ez biztosan nem vezetett volna jelentős utcai rendbontáshoz.
A különféle randalíozásokhoz a rendőrség tökéletes csődje, az állami vezetők mértéktelen cinizmusa (morális alkalmatlansága), a csőcselék és a szélsőjobbos beszédmód egyszerre kellett.
Vegyük csak a TV székházánál történteket (külön érdekesség, hogy 2006-ban miért vonult bárki is a TV-hez). Nem egyből "támadtak". És koránt sem mindenki. A beszámolók szerint az, hogy elfajulhattak az események, a rendőrség tehetetlenségének is a következménye. Az indulatokat meg lehetett volna fékezni, a rendbontókat el lehetett volna különíteni, de a rendőri vezetés nem ezt tette. A tömeggel szemben tehetetlen, felszerelés és gyakorlat nélküli rendőröket vezényeltek a térre (míg állítólag jól felszerelt egységek ültek valahol a laktanyák mélyén). Az már az ország állapotából adódik, hogy ezeknek a hibáknak sem lett következménye. (Miért is lenne felelős egy főnök a beosztottaiért, egy tiszt az alárendeltjei épségéért?) Mármint a rendőrség részéről, persze leszámítva a kitüntetéseket. Ezek után, a roppant alkalmas rendőri vezetés hozzáfogott a rend helyreállításához. És rászabadította a rohamosztagosait a városra. Akik csak egyszerű magyarok - olyan, amelyik BMW-ben ülve úgy gondolja, hogy rá nem vonatkoznak a közlekedési szabályok, rendőrként pedig a törvények. Az a közös bennük, hogy hírből sem ismerik az erkölcsöt. Nyilván Salamon és Betsabé története, vagy Nábot szőlője semmit nem mond nekik. A jogállam alapjai viszont arrafelé vannak. Nyilván túlzás lenne azt állítani, hogy a rendőri brutalitás parancsra történt. A politikai és a rendőri vezetés "csak" eltűrte és kihasználta.
A 2006-os zavargások nem a demokrácia, hanem a jogállam csődje. Mert a magyar jogállam csak máz, amit nem veszünk komolyan. Milyen jogállam az, ahol a rend őrei tömegesen és felelősség nélkül követhetnek el bűncselekményeket? Milyen politikus az, aki csak szajkóz a jogállamról meg a nép uralmáról, de ha érdekeivel egybeesik, akkor ki is tünteti azt, aki ezeken átgázol?
Itt kanyarodhatunk vissza a morális válsághoz. (Mit válság, a morál hiánya!) Nem csak a politikában, hanem a mindennapokban.
