szerda, február 12, 2003

A politikai infantilizmusról

Reakció arra a megjegyzésemre, hogy D-209 ne politizáljon: Orbán is alkalmatlan politikusnak. A reakció kifejezetten kádári, és ijesztő. Azt jelzi, hogy az illető képtelen különbséget tenni diktatúra és demokrácia, legitim és illegitim hatalom között. Érzelmi alapon hozott dacos vélemény. Az, amit a „mértékadó és független” média sulykol. De a két politikus közti különbség nem az, hogy szeretjük-e őket vagy sem, szimpatikusak-e a médiának vagy sem, hanem a múltjuk. A probléma az, hogy volt-e rendszerváltozás, és létezik-e politikai felelősség a diktatúráért. A rendszerváltás, illetve az 1990-es szabad választások azt jelentik, hogy a hatalom 45 év után ismét legitimmé vált. (Ez feltételezi, hogy előtte nem volt az.) Kérdés 1: Legalább politikailag bűn-e egy illegitim rendszerben politikai hatalmat vállalni? Kérdés 2: Van-e politikai bűnnek politikai következménye (van-e felelősség)? Ha a válasz IGEN az első kérdésre, akkor az 1990-es választások előtti rendszer politikai tisztségviselői bűnösek, és ha a második kérdésre is IGEN a válasz, akkor csak a következmény mibenléte a kérdéses. Álláspontom szerint politikai bűnért politikai következmény jár: kizárás a közéletből. Aki az első kérdésre igenel válaszol, de a másodikra nemmel, az a politikailag infantilis. Valamiért képtelen meglátni a különbséget a két politikai rendszer között. Lehet, hogy csak saját múltját védi: akkor is éltek emberek, jók és rosszak, akkor szereztem a diplomámat, születtek a gyerekeim, működtek az élet egyszerű tényei. De elegendő-e ez a szocializmus legitimálásához? A másik érv: részt vettek a rendszerváltásban. De mentesíti-e az illegitim rendszer fenntartóit a felelősség alól? Erkölcsileg semmiképpen sem. Enyhítheti, jelezheti megváltozását, de a következmény alól nem mentesítheti. De kérdéses, hogy az elmúlt 12 évben a posztkommunisták megbánták volna az illegitim rendszerben végzett tevékenységüket. Inkább legitimálni akarják azt, a már említett érvvel. Orbán és D-209 között éppen ez a különbség. A fenti gondolatmenet szempontjából lényegtelen, hogy miniszterelnökként milyen munkát végeztek. Alkalmasak, szimpatikusak-e, korruptak vagy nem. A lényeg, hogy D-209 kiszolgált egy illegitim rendszert, és nem hajlandó vállalni ennek a következményét. Úgy tesz, mintha akkori, és mostani tevékenysége ugyanaz lenne. És aki elfogadja, az elfogadja önfelmentő nézeteit is. Ám akkor a rendszerváltás hazugság. Ha nem történt meg, akkor ránk vár a feladat, hogy végrehajtsuk azt.

hétfő, február 10, 2003

A 8-ak levele

D-209 és a másik hét államfő nyilatkozata az USA háborúja mellett A nyílt levéllel kapcsolatban a szoc.lib. magyar sajtó sajnos semmi olyat nem közölt, ami az EU reagálásait tükrözte volna. A Le Monde a lengyel és a magyar kormányfőt egyszerűen lekommunistázta. Számos kormányfő, az EU soros (görög) elnöke elítélte a nyilatkozatot, a közös európai politika hátbatámadásaként értékeli. Végre, legalább Irak ügyében próbálnak valamilyen közös álláspontot kialakítani, és akkor néhány meggondolatlan politikus, köztük a két hatalom között ingadozó tagjelöltek otrombán belerúg a tervekbe.

vasárnap, február 09, 2003

S. R.

Régóta nem írtam. Azóta felfedeztem, főleg a vizsgaidőszak alatt, a konzervativizmust. Már csak a Salisbury Review magyarországi lelőhelyét kellene megkeresni. Számomra a legfontosabb értéke a realizmus. Az, hogy a politikai közösség ügyeit nem valamilyen elképzelt, a valóságtól elrugaszkodott, íróasztal mellett megalkotott elképzelést akar megvalósítani. Tocqueville szavaival: A felvilágosodottak és követőik képe a társadalomról: „Valamennyien úgy gondolták, hogy a társadalmunkban uralkodó bonyolult és hagyománnyá vált szokásokat az észből és a természetjogból levezetett egyszerű és elemi szabályokkal kellene helyettesíteni. [] Ez a gondolat egyáltalán nem volt új: háromezer éve újra meg újra felbukkant a képzeletüket megzabolázni képtelen emberek fejében.” És egy másik: „Aki magán a szabadságon kívül is vár valamit a szabadságtól, az szolgaságra született”