hétfő, július 31, 2006

Korszerű és gazdaságos

Croatian government adopts free software policy
A horvát kormány a szabad szoftverek felé vette az irányt. A cikk szerint az érvek a szokásosak: olcsóbb, nem függ egyetlen cégtől, ezért jobban hozzáférhető, szabadabb a verseny, ha nem egy cég saját formátumát használják, hanem ingyenes szabványt.
Itt a nagy kormányzati - közigazgatási korszerűsítésben ez a vonal valahogy elfelejtődik. Mert talán ez nem csak szöveg, hanem tényleges lépés. És senkit sem kell elbocsátani miatta, úgy okozna megtakarítást. Tuti, hogy nem éri meg.
És a Google is csatlakozott az ODF szövetséghez.
OOo rulez!

péntek, július 28, 2006

Nekem iiiis!!!

A Fidesz is megszólalási lehetőséget kér a tévétől

Ez vicc. Borzasztó vicc. Vagy a tökéletes politikai infantilizmus megnyilvánulása. A miniszterelnök mondott egy jelentékenynek egyáltalán nem mondható beszédet, felhasználva a miniszterelnök, mint közjogi méltóság és országos vezető lehetőségét - a köztévében. Ugyan nem világos, hogy miért és miért azt amit, stb, de végül is ő a miniszterelnök, megteheti.

Erre hogy reagál a Fidesz? Mint egy óvodás, akinek pont ugyanaz a játék kell, amivel a másik is játszik. Miért kellene megkapnia a Fideszből bárkinek pont este nyolckor pont hat percet, ugyanúgy, ahogy a miniszterelnöknek? Talán ViktorViktor az igazi és égi Magyarország miniszterelnökének képzeli magát? Elment a józan eszük? Nincs más megszólalási lehetőségük? Ne vicceljenek már!

Ha reagálnak erre, akkor csak a jelentőségét ismerik el. De, ha már feltétlenül, akkor beszélgessenek egy jót a HírTv-ben, írjanak egy hosszú cikket a Magyar Nemzetbe vagy a Népszabadságba, a honlapjukra, blogjukba (ja, azt nem haználják, mert ahhoz ...), vagy fogadják el az MTV meghívását, tartsanak sajtótájékoztatót, kisnagygyűlést, stb.

Az ún. értelmes és felelős ellenzéki politizálás jellemzője az lenne, hogy nem ugyanolyan lehetőségeket követelnek (ami egyébként nem illeti meg őket, egészen érthető okokból), hanem értelmes alternatívát kínálnak - amit persze nem, mert egyelőre úgy tűnik, elég a Fidesznek, ha a közvéleménykutatásokat megnyeri.


Technorati Tags     ,,

Nagybeszély

A goldenblog közéleti kategóriájából: Cavinton, az I hate it here, és a Nagypol reagált rá eddig.
Gyorsan reagáltak, ahogy a blogoktól elvárható.
Ma reggel az inforádió portálján meghallgattam a beszédet. Semmi, semmi érdekes. Fogjunk össze, legyünk győztesek, voltak hazugságok, meg jön a kánaán az EU pénzekkel. Ennyi? Mi ez? kommunikációs gyakorlat kezdő miniszterelnököknek a minisztrlenökképzőben? Szakmai gyakorlaton érzi magát?
A valóság ezzel szemben: nagy szövegek és sunyítás, nyomulás, érdemi egyeztetés hiánya az ellenzékkel és a reformmal sújtott területek képviselőivel, elszámoltathatatlan csúcsszervek barátoknak és üzletfeleknek, a felelőtlen politika következményeinek lelkiismeretlen áthárítása.

Olvasnivalók

Olvasgattam ezt-azt, és most jól megosztom a nemlétező látogatóimmal.

Papp László Tamás: Szűzhártya-moratórium Amerikában
A dolgok nemértésének, azaz az előítéletek kialakulásának tipikus útja. Láthatóan fogalma sincs arról, hogy a keresztények mit miért gondolnak a házasságról és a szexről. Ahogy egy fórumon olvastam a napokban: a kereszténységben hiányzik a szent szex, mármint a gésa és hasonlók. Hát "tévedés, páros karlökéssel", ahogy egykori professzorom mondaná. A házastársak közti szex érvényességi kritérium, a gyengébbek kedvéért. Az elvek gyakorlata régebben tényleg sokkal korlátozóbb volt, de ennek teológiai alapjai nem voltak. Hogy miért gondoljuk, hogy a szex helye a házasság? Mert az jelenti az életre szóló és teljes elköteleződést, ahol a teljes testi és lelki önátadásnak helye van. És keressétek meg a Brick Testament oldalait, Szt. Pált. Aztán nem meglepődni, mert bár furcsán hat, de nem éppen alaptalan.
És ehhez még kiegészítésül a keresztény gondolkodás egyik fontos mozzanata: kemény elvek, és elnézőbb gyakorlat (nem veszik az ember fejét akármiért), a "legyetek tökéletesek" jegyében. Egyébként is, ha nem tűznénk ki magas célt, az elérhetőt sem érnénk el. A szerző láthatóan nincs birtokában az árnyalt megkülönböztetés képességének, ami sokat segíthetne az európai szemmel tényleg fura "csak semmi szex mozgalom" megértésében. És egyébként is, biztos, hogy a gimnazistáknak az óvszeautomata a legnagyobb szükségletük?

Aztán: még egy cikk
Godless Morality? Why Judeo-Christianity Is Necessary for Human Rights
By Edward Feser

Az emberi jogok és a zsidó-keresztény kultúra összefüggéseiről.  Szépen kifejtve, hogyan függ össze a  kereszténység ember- és istenképe az univerzális emberi jogok  (és erkölcsi törvények) elképzelésével.

A Recta Ration találtam.


Technorati Tags     ,,

csütörtök, július 27, 2006

Jópont a homárnak

Egy botrányos eset megfelelő vége.

Ha a Homárnak szerepe volt benne (ahogy gondolom igen), innen a mezőről küldöm kéz-, akarom mondani mancsfogásomat és szívélye üdvözletemet a tízlábúnak a tenger mélyére. Erre (is) való a média, itt reformpolgáriában. Több ilyen eset kellene, mondjuk kiegészülve azzal, hogy a rendőrség / egyéb hivatal tanul az esetekből, és idővel nem csak szavakban szolgálnak és védenek.

És a tanulság: a közigazgatási, hivatali reform alapja a munkamorál megváltoztatása - civilizálása, hogy világos legyek,  cool nem az átszervezésnek hívott leépítés.



Technorati Tags     ,,,,

szerda, július 26, 2006

Mo. Rt.

inforadio.hu - Teljesítményarányos fizetés a közszférában?
Akkor mennyit kapnak majd a nagyonalkalmas főnökök?
És az a ... mennyit, aki elfelejtette megemlíteni az új fejesnek, hogy jelenleg is van erre lehetőség?
A csúcs azonban a tulajdonosi szemlélet. Jó lesz, megkapják az államot, vagy csak a hivatalt?
Nem világos senkinek lánglelkű reformátoraink közül, hogy a közigazgatás nem egy vállalat? Át lehet venni bizonyos megoldásokat, módszereket, de mindent nem, mert nem a gazdaság szabályai érvényesek. (Szép is lenne: mondjuk kis kedvencük, az esélyegyenlőség tűnne el néhány ezredmásodperc alatt.)
Ideje lenne bezárni a Magyarország Rt-t, és helyreállítani az államot, ami nem rt, hanem közösség.
Tulajdonosi szemlélet - bosszantó alkalmatlanság. És ez kerül felelős beosztásba.

hétfő, július 24, 2006

A hazugságra épült ország

Jó reggelt Magyarország! Ébresztene minket a Fidesz. Fölébredtek, vagy csak a már megszokott szöveget kapjuk ismét?
Az alaphelyzet persze világos: a kormány pont az ellenkezőjét teszi az ígéreteinek, azaz a kampány során hazudott, és nem szeretné ennek politikai következményeit viselni (elhúzni, mondjuk Kubába). Az ellenzék nem tesz mást, mint ellenzékként viselkedik, a politikai logikába ez az egész kezdeményezés beleillik.
Csakhogy.
A Fidesznek is szerepe volt abban, hogy eddig fajultak a dolgok. Az ő kampányuk sem a valóságról szólt, hanem a "rosszabbul élünk" képtelenségéről és a várható megszorításokról - de nem a ma látható összefüggésben (államháztartási hiány és kormányzásképtelen kormány), csak rémhírként.
Az egész sokkal hitelesebb lenne, ha a jelenlegi helyzetre valós alternatív megoldást adnának, esetleg néhány tényleg kellemetlen intézkedéssel, hiszen egy időleges adóemelés nem feltétlenül kerülendő, mert az államháztartást valahogy rendbe kell tenni. Bár nem mi rontottuk el, a következményeket mégis együtt kell viselnünk.
Várom, hogy a Fidesz először a saját háza táján söprögessen, és legyen néhány igazat mondó politikusa. Nem csak szép elveket, hanem a kellemetlen valóságot is vállaló, a választókat nem gyereknek néző, valódi államférfi. Aztán végül is kritizálni van mit, hiszen az ország nem egy válalat, ami, ha rosz helyzetbe kerül leépítenek, ahogy most történik.

Technorati Tags     ,,

csütörtök, július 20, 2006

Az aláírás

Sokak nagy sajnálatára Sólyom László aláírta a megszorító csomagot. (Amilyen naprakész vagyok, már néhány egy ideje...) De miért ne írta volna alá? Nem alkotmányellenes, csak tökéletlen. Erre fel is hívta a figyelmet. De, ha nem akar mindenáron belekeveredni a napi pártpolitikai csatározásokba, és megmarad az államfő pozíciójában ("semleges hatalom"), akkor jól döntött. Hagyja a kormányt kormányozni. Az, hogy a döntések nem elég megfontoltak, nem felenek meg sokak igényének, még nem teszi alkotmányellenessé őket. Az alkotmány feladata nem minden rossz döntés kiküszöbölése.
Ezzel talán nem mellékesen példát is mutatott az igaziszociáldemokrata ultramodern haladár kormánynak. Bár nem hinném, hogy megértették volna, és hasonlóképpen cselekednének a következő legfőbb ügyész választásnál.
Mások megtették, hogy az alkotmánybírósághoz fordultak a (kizsebelő) törvények kapcsán. Ha mégis találnak alkotmányellenes részeket, az érdekes helyzetet eredményez. Sólyom László erőssége éppen az lehet, hogy alkotmánybírói múltja miattélesebb szemmel figyeli a törvények alkotmányosságát.

kedd, július 18, 2006

Libanon 2006

"úgy kezdődött, hogy visszaütött"

Lehetne a mottó a közel-keleti konfliktus elé, aminek újabb fejezetét láthatjuk: libanoni háború, 2006.

Ismét Libanon kap, pedig csak a Hezbollah, és a mögötte álló Irán nagyhatalmi játékáról szól. Röviden: a libanoni-izraeli határon, egy ENSZhatározat értelmében  a libanoni hadseregnek kellene lennie, de helyettük a Hezbollah gerillái / terroristái vannak ott, nem is kevés iráni támogatással (kiképzés + fegyverek, az ideológia bónusz). Elrabolnak izraeli katonákat, mire Izrael háborút indít. (Úgy látszik kevés amerikai akciófilmet néznek. Azokban ilyen kor jön a kommandó, és csendben elintézi a szabadítást.)

De, ha már háborút indítanak, végiggondolták-e? Nem lesz-e ugyanaz a helyzet, mint Irakban? Ott sem az a probléma, hogy megbuktatták Szaddam Huszeint. Addig könnyű volt. De lerombolták a zsarnoki, de mégis csak európai szemmel is államként funkcionáló valamit. Azt (ti. az állam bevonatát) ugyan a törzsi világra csak az elnök erőzsaka húzta rá, de mégis kezelhető volt. Utána viszont, mert az amerikaiak nem vállalták a megszállásnak ezt a részét, az állam pótlását, elszabadult a lefojtott törzsi világ, és hirtelen egy polgárháború közepén találták magukat.

Véleményem szerint Libanon, és a nyugat érdeke a gyors izraeli győzelem, amit remélhetőleg egy ENSZ, vagy jobb esetben EU-s békefenntartás követ. De csak akkor lesz sikeres, ha a háborút befejezik, nem a kivonulással, hanem egy működő állam felépítésével. Most röviden csak annyit: pacifikálni kellene, ahogy a rómaiak: aki behódol előbb utóbb római polgár lesz, aki ellenáll, azzal végeznek a légiók. És lássuk be, a római polgárság nem a legrosszabb alternatíva.

(világos?)



Technorati Tags     ,

szombat, július 15, 2006

"Színvonalas közigazgatás kell"

Világgazdaság Online
Ezek szerint, eddig nem volt. Nem, mintha tökéletes lenne, sőt, de ez csak egy újabb támadás a közigazgatás ellen. Elég érdekes, hogy új uraink, sőt, főnökeink megtalálták a reformjaik útjában álló egyik legfőbb akadályt: azokat a lusta bürokratákat.
Ja, most osztályellenségezni, burzsujozni nem illendő, de van azért kéznél ellenség - most éppen a hivatalnokok.
És a megoldás is annyira ismerős: forráselvonás. Attól biztosan jobban megy, ahogy a leépítéstől is.
Szövegelnek itt államreformról, pedig csak néhány lépés kellene: nem rátelepedni a közigazgatásra, nem lebénítani, nem kiszervezni, hogy aztán jó magyar kapitalista szokás szerint drágábban működjön.
Nem a hivatalnokokat kellene elküldeni, hanem azokat a politikusokat, akik lebénítják a közigazgatást akarnokságukkal és reformdühükkel.

péntek, július 14, 2006

Röviden

  • Szlovák kormánykoalíció - katasztrófa, ennél rosszabb csak a magyar külpolitika reagálása
  • Arab izraeli - iszony (háború, n+1)
  • vasút - elnyomott vonalak
  • magyar belpolitika - ismétléses szappanopera
Olvassatok, most éppen City- Journalt, az önkormányzati választások közeledtével úgyis aktuális.


Technorati Tags     ,,

csütörtök, július 06, 2006

Mai menü

Össze-vissza-felé

Olvastam egy kis Hamvast (Magyar hyperion) - a mély-, híg- és egyéb magyarokról. Egy Németh László írás körüli vitára reagál. A jó mindig kissebségben van - de egy közösségen belül egyik oldalnak sincs egészen igaza. Sem a kormánynak, sem az ellenzéknek, sem a mély-, sem a hígmagyaroknak. Az írásban vázolt vita emlékeztet a mai magyar jobbodal belső megosztottságára, a radikális-mérsékelt vitára. Mintha semmit nem léptünk volna előre azóta.

Végre rendes foci - egyelőre lap nélkül, bár a franciák vezetnek egy tizenegyessel a portugálok ellen. A világbajnokság a végére nézhető lesz. smile

És végül, amin ma felhúztam magam: a MÁV ügyei. Ahelyett, hogy korszerű, környezebarát módon fejlesztenék a vasutat, az egyetlen nyereséges részét eladják (a Máv Cargot, a teherszállító részleget). Igaza Van M. A. K.-nak, a kommancsok, ami nem megy eléggé, azt leépítik. Hihetelen, felelőtlen. Még hogy új reformkor! Országleépítés.

A nap bugyutasága: "Nem támogatom Tarlóst, mert elfogadta a Jobbik támogatását. Helyette Katona Kálmánt." Igaz, hogy K.K.-nak esélye sincs, és a rá leadott szavazatok Demszkynek használnak, és az is, hogy Tarlós elég független (ezt a Fidesszel szemben is bizonyította), de természetesen a Jobbiktól el kell határolódni. Mintha bármit is számítana az a politikai vicc, amit Jobbiknak hívnak. Miért ne fogadhatná el? Hát szavazzanak rá, egy ellenféllel kevesebb. A helyében én is elfogadnám, nem azért, mert szimpatikus a Jobbik, hanem azért, mert racionális elfogadni. Ha támogatják jó, ha nem akkor is - eléggé érdektelen.


Technorati Tags ,,,,

szerda, július 05, 2006

Kötélhúzás

Legfőbb ügyész

Az előzetes várakozásoknak megfelelően leszavazták Sólyom László jelöltjét a legfőbb ügyészi posztra. Merthogy több garanciát akarnak. Ismét mi történt? Kis erőfitogtatás. A kormány ügyes, teljesen értelmetlenül újabb forntot nyit. Mit akarnak? Legyőzni a köztársasági elnököt? Mintha nem lenne más dolguk.

Egyháztámogatás - egyházi adó

Ebben az álláspontom tulajdonképpen liberális. Azzal együtt, vagy annak ellenére, hogy én is katolikus vagyok. Az üzenet eljuttatását jobben segítené, egy, az államtól teljesen, anyagilag is független Egyház. De addig még hosszú az út - ki kell nőnük a szocializmusból, és sokkal, sokkal több anyagi felelősséget kell vállalnunk. (Mindenkinek, nem csak a vallásosaknak, a félreértések elkerülése végett. Szerintem én is fel tudok sorolni olyan ciivil szervezeteket, amelyek állami támogatást kapnak, de mondjuk tőlem nem kapnának.) De nem biztos, hogy a mostani szoci ötletek megfelelőek. Az állam egyelőre túl sokat von el tőlünk ahhoz, hogy megfelelően támogathassuk a nekünk kedves célokat. Az 1% ehhez semmi. A bejövő összegek pedig nem lesznek jelentősek. (Erről még később kellene írnom. Fogok?)

És egy tüntetés a kormány ellen

Van értelme? Van más út? Talán, de nekik az sem tetszene.



Technorati Tags ,,

szombat, július 01, 2006

HARD RIGHT by Thomas Fleming

HARD RIGHT by Thomas Fleming

Amerikai ókonzervatív reakció - a budapesti Bush beszédre.
'Amit az elnüök mondott: Irakot szintén (ahogy Mo.-t) megszállta egy demokráciát igérő birodalom, ami csak zsarnokságot és erőszakot hozott. Irak számára a megoldás, a birodalom bukása.'