csütörtök, december 20, 2007

Bank-hitel-tan

A TV-ben a hitelekről megyeget egy műsor. Hogy sokat vesznek fel, erőn felül, és nem tudják törleszteni. Hiszen egyszerű állampolgár fogyasztani akar, mert az jó. "Mindent szeretne a szeretteinek megadni", ha már karácsony van, és a mindent itt pénzben mérik.
És az ötletek: az iskola tanítson - hiteltant, pénzügyi ismereteket. Persze, miért is ne. Ha a zember képtelen egy kis gondolkodásra - a kölcsönt vissza is kell fizetni - akkor hárítsuk saját butaságunk kivédését az iskolára. Az iskola neveljen, de azt csak az aufklérus képzeli, hogy kizárólag az iskolával jó embert lehet előállítani.
Kis világunkban ide juttat a gyakorlati materializmus.
Vásároljatok csak. Vegyetek óriási ajándékokat, szórjátok a (hitel)pénzt, hiszen semmi mást nem tudtok adni.


Powered by ScribeFire.

szerda, december 05, 2007

He??

Dr. Akut rendel :
Nyomják a képembe a reklámot: vizitdíj + napidíj = jobb ellátás. Úgy, mint rendes kaja a kórházban.
Először is, nem hiszem el.
Másodszor: ottan lenne Dr. Piac ezen probléma megoldására. Nem a CT vizsgálatra, hanem erre kötnék szívesen kiegészítő biztosítást. (Gyk: piaci egészségbiztosításnál nem tudnám megfizetni azt, amiben már CT is van.)
Ergo
Hol lenne érdemes bevezetni a magántőkét az egészségügyben? A kórházi hotelszolgáltatásnál és a háziorvosnál. Ez utóbbinál valahogy úgy, hogy én választok orvost, a biztosító meg fizeti, és persze én is fizetem a biztosítást. Mert ebben az esetben a háziorvos már szolgáltató, akitől, ha nem tetszik, el is mehetek. Így lenne az, ami most nincs: szolgáltatók közti verseny.


Powered by ScribeFire.

péntek, november 30, 2007

Pótcselekvés

Tegnap hallgattam. Csaba László most is jó volt.

inforadio.hu - "Pótcselekvés jellemzi a kormányzat tevékenységét"

Powered by ScribeFire.

Szponzorált környezetvédelem

erdő, víz, folyó, természetvédelem, állatvédelem, környezetvédelem, állat örökbefogadás
Valamikor feliratkoztam a WWF magyarország hírlevelére. Általában olvasás nélkül törlöm, de most kivételt tettem: elolvastam a fűtési tanácsaikat. Nem túl érdekes, csak a vége: egy Junkers (gázkazángyártó) reklám.


Powered by ScribeFire.

csütörtök, november 29, 2007

Írni kellene a vizitdíj körüli újabb ötletrohamokról - de már alig aktuális. Nemrég éppen a szocik ötleteltek azon, hogy visszavonnák. A Fidesz persz jól egyetértett, pedig nem kellett volna.
A lényeges momentum nem az volt, hogy kell-e a vizitdíj, hanem az, hogy már a nép megnevelődött, és tudja, hogy nem ingyér van az egészségügy. A vizitdíj, ugyanis szemléletformáló eszköz. Na, én is formálnám az ilyenek szemléletét, mondjuk egy baltával.
Már megint a jó kis felvilágosult duma. A szemléletemet formálják, ugye. Mert a nép, olyan elmaradott. (Aktuális lenne egy II. József emlékév, nem?) És a jogbiztonságról, a kiszámíthatóságról még szót sem ejtettünk.

folytatódik

péntek, november 23, 2007

Akár én is

Hírszerző - Publicisztika - A ló meghal. A madarak...?

mondhatnám, hogy írhattam volna ezt a cikket (ha tudnék ilíyen jól írni, stb.). Meglepő módon teljesen egyetértek vele. A reform a reformért nem jó, az SZDSZ-ről írtak találóak, és a Fidesszel nekem is ugyanez a bajom - nem tudom, mit tenne.
A jelenlegi helyzetből nem jelent kiutat a visszaút.
Változást csak egy új politizálási stílus megjelenése hozhat. Fel kell rázni az országot, elég volt az illúziókból. Olyan politika kell, amelyik világos képet ad elképzeléseiről, felnőttként kezeli a választókat, nem ígérget.


Powered by ScribeFire.

hétfő, november 12, 2007

Átverésbiztosítás

Index - Az a cél, hogy a kormány ne verjen át senkit
Valami, amit nem sikerült teljesen elszúrni - lesz költségvetési hivatal, bár nem annyira erős, mint lehetne. Viszont a stabil költségvetés követelménye az alkotmányba is bekerülhet. Bár jobb helyeken talán ez természetes követelmény. Ha nem tudjuk betartani, hozunk egy törvényt.
Kicsit más. Nyomják arcunkba a tv-ből a fair play-t, sivít a bíró sípja szerencsétlen páciens fülébe (mondjuk nem éppen tipikus helyzet, egy szerelő sokkal életszerűbb lenne). Én is szívesen adózok rendesen, de egyszer azért szeretném az úszómedencém áfáját visszaigényelni.


Powered by ScribeFire.

péntek, november 09, 2007

Instrumentális demokrácia

Az, amit a miniszterelnök művel népszavazás ügyben. A népszavazás nem jó, ha a zOrbán áll mögötte, de egyből megjavul, mihelyt ő kezdeményezi, bár ugyanannyira populista, mint a másik - ráadásul az kilóg a taktikai lóláb, hiszen így egyszerre tehet be az ellenzéknek és saját rendetlenkedő pártjának is.

A mai Heti válaszban van egy interjú Matolcsy Györggyel. A legérdekesebb egy rövid megjegyzése arról, hogy a kormány gazdaságpolitikája csak az államháztartási egyensúllyal törődik, minden más rovására. Erre mondom, hogy tipikus balos hozzáállás. Kitalálnak egy (fontos, de nem abszolút) célt, és semmi másra nem gondolnak - meg is van az eredménye, látjuk a növekedési adatokban.


Powered by ScribeFire.

vasárnap, október 28, 2007

A gumicsont

Reakció - a polgári underground blogja - Házasodhatnak?
De ha már reakció: miért is szabályozza az állam a házasságot egyáltalán?
A polgári házasság elég új dolog, és azt gondolom, pusztán liberális érvrendszerrel a melegek házassága nem támadható.
Pusztán világi érvnek az egy férfi-egy nő házassága mellett az maradna, hogy ha az állam saját fennmaradásának legjobb biztosítékát ebben látja, akkor támogatandónak ítéli. Ha saját fennmaradása nem érték, akkor egészen más a helyzet. Ugyan némi hírek átszivárognak pl. a bevándorlók integrációjának nehézségeiről, de oda se neki.


Powered by ScribeFire.

szerda, október 17, 2007

Marhára felvilágosodottak

Szkeptikus blog - A hit ereje - folytatás
Azt talán hagyjuk is, hogy a felvilágosodást gyakorlatba átültetők hozták el a tömeghadsereget, amit a modern tudomány szerelt fel gépfegyverrel és atombombával. De persze mindig a hit a hibás. Nyilvánvaló. Elég csak a múlt század néhány vérengző fenevadjára gondolni, mint Hitler és Sztálin - akik közismerten a tradicionális vallások képviselői voltak. Ugye mindenki egyetért?
Az írással semmi egyéb probléma nincs, mint hogy szélsőségesen előítéletes és leegyszerűsítő. Fogja a hit szót, és úgy tesz, mintha a "két hét múlva meghalok" "nyertem a lottón", "Hiszekegy..." pontosan ugyanazt a működést jelentené. Pedig dehogy. Míg az első kettő mellé köznapi igazolás állítható, addig a harmadik transzcendens, és sokkal mélyebb meggyőződésből fakad, mint az előző.
Majd fogja az iszlám terrorizmust, és kiszakítva a történelemből általnosítja, mint a vallás legfőbb megnyilvánulását. Amivel szintén csak az a baj, hogy az iszlám terrorizmus sem érthető meg a történelem nélkül.
Aztán kiemel egy másik jelenséget: szent könyvek, amiről ugye azt gondoljuk, csak úgy általánosan, hogy az istenség írta. Na, hát a szerző is csak a Google Earth-ön látott teológiát, de mit számít.
Aztán: "A túlvilági életről való bizonyosság egyszerűen nem egyeztethető össze az evilági életben mutatandó toleranciával." - Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Továbbá: hazudozva minden rosszat fognak rátok miattam.
És folytathatnám, ha nem lenne jobb dolgom. Az írás érdekes, viszont elolvasva erősen szkeptikus lettem az amerkai szerző ismereteit és jószándékát illetően. Csak nem ez volt a cél?



Powered by ScribeFire.

kedd, október 16, 2007

Az egyéniségről

Against All Modernity: Az új értelmiség útja az osztályhatalomhoz
Az X farmer / középkategóriás autó / telefon egyéniséggé tesz, harsogják, miközben tömegével gyártják. A modernség egyéniség kultusza önmaga paródiájává fordult. Ma lázadás nem lázadni. Egy konzervatívtól persze ez ellentmondás, hiszen pont a lázadás kultuszával nem tudunk mit kezdeni.



Powered by ScribeFire.

hétfő, október 15, 2007

Beteg-é az álladalom?

inforadio.hu - Megdőlhet az államtitkár állítása: mégis el akarták tussolni a gyorshajtást?
Á, dehyogy! (Mi az hogy! Nagyon is!)
Ebben az ügyben kicsiben minden bajunk benne van. Az érinthetetlen politkus, az elmeszelt tisztviselő, a pofátlan hatalmi arrogancia, a maszatolás, hazudozás. Miért csodálkozunk azon, hogy a nagy fekete autók ugyanúgy tesznek a szabályokra, ahogy a hatalmasok (az állam szolgái, ugye)? Ha már fair play, akkor nem úgy kezdődik, hogy államtitkár úr kifizeti a büntit? Nem telefonálgattat, nem letagad - nem a minisztériummal intézteti kis ügyeit. Kifizeti a büntetést, ha már a szabályok betartása olyan nehéz.
Mellesleg közlekedik bárki ötvennel a városban?


Powered by ScribeFire.

péntek, október 12, 2007

Kvótanők lapja

Felirat egy női újságon: Ha megveszi, 15 Ft-tal támogat egy nemes célt.
gonosz megjegyzésem: Ha nem veszi meg, akkor 500 Ft-ot fordíthat értelmesebb célokra.

Ismét felbukkant az esélyegyenlősdi: női kvótát a képviselőjelöltek között. A Fidesz is támogatja, úgy látszik, már minden megtörténhet. A miértre nem keresek választ, nem is érdekes. A lehetséges következmények viszont annál inkább.
Tegyük fel, felváltva lesznek a listán férfiak és nők.
Ez jó lehetőség arra, hogy új emberek kerüljenek az országos politikába, ami magában hasznos, mert a politikai elit eléggé elhasználódott. De az új emberek nem biztos, hogy új színt is jelentenek. Hiszen a pártok tényleges, meghatározó elitje elég kisszámú, és nem is kell, hogy feltétlenül a parlamantben üljön. Érvényesülésük ezért biztosított, mert elsősorban a két nagy esetében az eddig is befolyásos férfiak majd kicsit hátrébbsorolódnak. A kvótanők ellenben töltelékké válhatnak, akiknek esetleg sem ambíciójuk, sem tehetségük nem lesz elég a régi elit leváltásához. (Biztos bekerülhet néhány nagyon tehetséges is, de a kvótarendszer megában ezt nem tudja biztosítani.) A töltelék pedig a régiek hatalmát nem veszélyezteti. Akiket hátrányba hoz, az a második vonal, ahol már van politizálási tapasztalat, és előbbrejutási szándék, tehát valós riválisok.
De miért is kellene több nő a parlamentbe? Annyira máshogy politizálnak? Jobbak? (Nem mintha a politikusok teljesítménye általában jó lenne.) Ha több nő is van, számít?
Ha már olyan nagyon esélyegyenlőség, akkor nem csak a nők elől kellene az akadályokat lebontani, hanem a férfiak elől is, ha családjuk van. Talán kevésbbé alaklulna úgy, hogy a férj dolgozik látástól mikulásig, hogy a felszínen maradjanak, közben a nőre marad munka mellett a család ügyeinek intézése is.



Powered by ScribeFire.

csütörtök, október 11, 2007

kedd, október 02, 2007

Lenyúlt demokrácia

w - A magyar demokrácia mint piaci kudarc
hángörienidiocc - Egypárt, kétpárt, sokpárt
A piacos hasonlatnál maradva: az oligopólium (pontosabban: duo) szépen kinyírta a versenyt, és ők diktálnak a piacon. A megoldás legalább annyira egyszerű, mint a T vagy a Microsoft esetében.
A kialakulás okait lehetne elemezni, de talán az egyik ok a "politikai osztály", azaz a professzinális politika megjelenése. Ami, tegyük hozzá lényegében antidemokratikus, mert a kívülállók fellépését ellehetetleníti (illetve be lehet kerülni, de csak a már piacon levőkön keresztül). A felszín ettől még rettentően demokratikus, hiszen a nép szavazhat, csak éppen a valódi alternatíva hiányzik.
Hogy mi a kitörési pont? Legutóbb Ausztriában Haider. Kaptak is rendesen az EU-tól...
A sok párt jó ötlet, csak éppen a bentlevőknek nem érdeke.



Powered by ScribeFire.

hétfő, október 01, 2007

Tisztasági csomag

Index - Gyurcsány tisztasági csomagot jelentett be
Jó, hogy pont az beszél pl. rövidebb kampányidőszakról, aki alig tesz mást kormányzása óta, mint kampányol.
Az ötletek között van támogatható, hiszen a párt- és kampányfinanszírozás tényleg tisztázatlan. De nem ez a legnagyobb probléma mostanság. Csak éppen népszerű ötlet a csúnya pártok megregulázására. Jó elterelő hadművelet a Zuschlag-ügy idején. Addig sem a foglalkoztatottsággal, a működésképtelenné tett állammal, vagy a vállalkozások scökkenő számával kell foglalkozni.

Éppen most említették a hírekben az oszztrák kormány ötletét: a magyar állam vásárolja vissza a MOL-t, ha annyira féltik. Igaza van. De erről már írtam.


Powered by ScribeFire.

szerda, szeptember 26, 2007

Múltbeli relikvia :))


E-mailben kaptam. Remélem senkinek sem hiányzik hozzá magyarázat vagy megjegyzés.
Frissítés:
Így jár az, aki nem ellenőrzi a forrásait. És most nevessünk egy kicsit magunkon.
A magyarázat

hétfő, szeptember 24, 2007

Kinek üzlet az egészségem?

Útban a megegyezés felé, a kampány(kormány)főnöki dorgálás után: a tehénlepény és a lénypiszok átlaga?
Ködös emlék 2006-ból, valami közigazgatási reformról, ahol a megyék megszüntetéséről volt szó - vagy csak addig, amíg üzleti / reformérdekek felül nem írják? Még a végén elbizonytalanodunk a kormány kompetenciáját, tervik összhangját és átgondoltságát illetően.
Mi a rettentően hatékony, versenyző és szolidáris a megyei, 51%-ban állami tulajdonú biztosítóban? Hol van az ügyfelek érdeke? Azt választhatja, hogy elköltözik? Esetleg az lényegtelen? Le lehet tudni az eü. reformot, és utánunk a vízözön?
Az én szempontjaim az egész reformosdival kapcsolatban elég egyszerűek:
  • Eszébe se jusson a dokinak a hálapénz.
  • Ea csúnyán néz, bunkó, akkor legyen lehetőségem gyorsan éreztetni vele, hogy mit engedhet meg magának.
  • Választhassak a kórházak között - lehetőleg nyílt, egyértelmű és az én érdekeimnek megfelelő szempontok szerint (úgy mint gyorsaság, költségek, bánásmód, gyógyulási esélyek) - a gazdasági hatékonysággal foglalkozzon a biztosító, számomra az elég másodlagos. Ahogy a sarki bolt profitja sem érdekel. Szolgáljanak ki megfelelően, és akkor ott vásárolok.
Világosítsatok fel, biztos csak én nem látom, hogy mi lesz ebből. Az 51%-os állami tulajdonrész elég jó alkalom kiszuperált káderek telepítésére, a sok biztosító sok adminisztrációval jár, a központi ellenőrzére hivatal úgyis kell - összességében nagyobb bürokráciára számítok. A biztos területi elosztás eleve elég egyenlőtlen versenyhelyzetet teremthet a biztosítók között, és ez a területi különbségeket tovább erősítheti. A súlyponti kórházakhoz való egyenlő hozzáférést is el kellene érni valahogy. Aztán mi van a valódi versennyel? Az állam magával fut versenyt, esetleg a kisebbségi tulajdonosok kapnak teljes management jogokat? Hogyan lehet majd biztosítót váltani? Mi lesz, ha egy önkormányzat elkezd bevásárolni a biztosítók részvényeiből - az közösségi tulajdon visszamászik az ablakon, és majd jól kirúgják?
Ehhez képest a Fidesz ötlete nem is tűnik annyira elvetemültnek. Igaz, a versenyt és a magántőke részvételét teljesen mellőzi, de legalább a járulékok oldaláról tisztább koncepció - bár azt gondolom, hogy a pusztán jövedelemarányos járulék nem jó, mert eltitkolt jövedelmmel kikerülhető.
És erre jön ráadásul az október közepéig benyújtandó törvényjavaslat. Nyilván addig elkészülnek a hatástanulmányok, egy elég pontos szövegezés, az egyeztetés más törvényekkel, stb.
Ha a Fidesz helyében lennék, most bevásárolnék a KSH-nál és néhány nagyobb kutatóintézetnél, majd megbíznék néhány szakértőt, hogy a szivárgó információk alapján dolganak ki modelleket a hatásokról.
Egyelőre úgy néz ki, hogy mi nem számítunk. Csak a reform, mindenáron, az idióta politikai egyezségek, a kipipálandó feladatok.

Egészségbiztosítás: az MSZP tett egy lépést a megegyezés felé
Az SZDSZ már hétfőn lezárná a koalíciós egyeztetést
Egy nemzeti egészségbiztosítóban gondolkodik a Fidesz
Elkészült a Fidesz egészségbiztosítási koncepciója
Ma este kimúlik a kádári egészségügy? - adja hírül doromboló cicusért kiálltó címmel a Hírszerző

Powered by ScribeFire.

Korunk marxizmusa

Islam, the Marxism of Our Time by Theodore Dalrymple
A radikális iszlám európai terjedéséről. "Ha egy nemzedékkel korábban születtek volna, akkor ezek a német fiatalok (akiket nemrégiben tartóztattak le merényletek tervezéséért) a Beede-Meinhof csoport tagjai lettek volna."


Powered by ScribeFire.

Tessék otthon hisztizni

Index - Gyurcsány: Tessék otthon hisztizni
Fletó hétvégi meglepetése: a pártok kiosztása eddig köztársasági elnöki privilégium volt, de most a nagy reformer is csatlakozott.
Azért a legjobb mondás most is az egészségbiztosítás reformjáról szólt: szeptember végéig előkészíteni, októberben törvényt hozni, jövőre bevezetni. Nyilván annyira jól állnak az előkészítéssel, hatástanulmányokkal, és tökéletesen elkúrt rendszert sikerül majd felállítani.




Powered by ScribeFire.

péntek, szeptember 21, 2007

Gumicsont rágcsálás

Against All Modernity - gumicsont
A melegházasság körüli felhajtást nem értem. Tulajdonképpen liberális alapon mi értelme van a házasságnak, amikor ott az állam "avatkozik be" két ember magánügyébe? A polgári házasság szerintem értelmetlen és fölösleges. Kivéve talán egyfajta konzervatív megközelítést: az állam magát, mint közösséget (nemzetet) elismeri, és fenntartandónak ítéli. Erre a legjobb megoldás még mindig a nő+férfi+gyerek. Ezért védi ezt az intézményt. Szó sincs szerelemről, egymás támogatásáról, hiszen ezek nem az állam által szabályozandó kérdések. Az államcsak annyit tesz, hogy hatalmával ezt, mint különösen fontosat támogatja, mert saját fennmaradásának biztosítékát látja benne.
Ha az állam magára mint esetleges dologra és nem közösségre (ha céljai csak és kizárólag az egyének maximális boldogulása), akkor meg minek foglalkozik egyáltalán részletesen azzal, hogyan élnek a tagjai?

Házasságot egyébként is egyre kevesebben kötnek. A melegekre is itt élnek, ők sem fogják - nyilván egy kezdeti felfutás után - preferálni, hiszen miért vélnék ők úgy, hogy az nem csak papír?


Powered by ScribeFire.

szerda, szeptember 19, 2007

Amíg még teheti

Gyurcsány a nagyjelentőségű_és_mértékadó politikai iskola diplomaosztóján osztja ViktorViktort, de remélem azok a hullámok hamarost elérik. Végül is kellemesebb ismét az ellenzék vezérével foglalkozni, mint Zuschlag ügyeivel (valami ifjúsági minisztériumi vezetőkről is érdeklődtek - nem is sejtjük ki volt az utolsó).


Powered by ScribeFire.

kedd, szeptember 18, 2007

Felemás

Orbán Viktor beszéde az őszödi beszéd évfordulóján
Kommunista-e, ahogy az index állítja? Nem. De nem is az ízlésem szerinti polgári. Inkább baloldali elhajló - illeszkedve a posztkádári stílushoz. Az európában zajló változás szerencsére nem a szociális piacgazdaság felé mutat. Sarko éppen most jelentett be nem éppen szocialista felhangú reformokat (munka, érdem, esélyegyenlőség - Inforádió). Ha az új európai irányokhoz szeretnénk igazodni, akkor ViktorViktor jobban hangsúlyozhatná a munka és az érdem fontosságát, a szociális háló helyett. Mert ez a megoldás: kevesebb adó, több munkahely, ezzel együtt kisebb, de célzottabb szociális háló, stb. A Reakcióban már leírták.
Küldjünk egyet Viktornak?


Powered by ScribeFire.

Buli van :(

Készültek az évfordulóra - a rendőrök és a tüntetők is. Az egész nevetséges. Szerencsére semmi nem történt, pedig a szervezők még hergelték is a tömeget - "cselekedjenek-e". Tiltakozás helyett balhét szeretnének? Ki tudja. Szervezetlenek, nem tudják mit akarnak. A nép politizálni kezdett.


Powered by ScribeFire.

Évforduló

Egy éve szivárgott ki az igazságbeszéd. Egy éve nyilvánvaló a morális válság. A megoldás egyre távolabb. Gyurcsány ebből, szerintem sehogyan sem jöhet ki jól. Ha nem tudta mit tesz azért, ha világmegváltó álmai miatt küldte padlóra az országot, azért. De mit is várunk egy forradalmártól? Megy az ábrándjai után, átgázolva mindenen.
A "megemlékezések" szerencsére békésebbre sikerültek. Kár, hogy a figyelem egy csapat álmodozóra és huligánra irányul, akik attól érzik hősnek magukat, hogy hazaárulóznak és autókat rugdosnak.
Sajnos a Fidesz ahogy egy éve, úgy most sem tud mit kezdeni az egésszel. Ha nem is a beszéd, de saját tehetetlenségük csapdájába estek.

Ezzel kapcsolatban érdekes lenne belegondolni egy kicsit az előző bejegyzésben említett "politikai osztály" meghatározásba. Gyurcsány nem "fedte fel a teljes igazságot", mert azzal nem tudott volna választást nyerni - magyarán manipulált, persze teljesen demokratikusan, de az ellenzék sem volt képes kezelni a tömegmozgalmat. Ők is a politikai osztály része, és nem tudnak, nem akarnak foglalkozni a nem tőlük kiinduló kezdeményezésekkel. Szép kis helyzet: a politikai elit alkalmatlan, de leválthatatlan.


Powered by ScribeFire.

csütörtök, szeptember 13, 2007

A politikai osztály

The Establishment is dead. But something worse has replaced it (Peter Oborne)
Milyenek is a politikusaink? Összehasonlítva a régi elittel, rosszabbak, sokkal. Magyarországra is érvényes megállapítások. A legnagyobb szakadék nem a politikusok között, hanem a politikusok és választóik között van. Továbbgondolva ezért nehéz alternatív politika felbukkanása.




Powered by ScribeFire.

kedd, szeptember 11, 2007

Kettős

Hírszerző - Publicisztika - Bartus László esete a Dimitrov-túladagolással
Jót szórakoztam a kritizált íráson, mert a Hírszerző egy egész cikknyi napi nonszenszet hozott le - aztán észbekaptak.

Amiről eredetileg írni akartam, a kiújult tüntetések. Érdekes, hogy sokszor a Kossuth téri tüntetéseket a Fideszhez kötik. De az a helyzet, hogy a tüntetés tavaly spontán kezdődött, a Fidesz nem is tudta mit kezdjen vele, annyira meglepődtek. És az továbbiakban is ez maradt a helyzet. Egy spontán tömegmozgalom, aminek az élére a szokásos izgága alakok álltak, a politikai mező széléről. Ez az igazi utcai politika, illetve az utca politikája. A Fidesz tömegrendezvényei szervezettek voltak, az embereket odahívták, beszéltek ezt-azt, majd hazamentek, a párt elképzelései szerint. De az őszödi beszéd után nem ez történt. Az események kikerültek a politikai eli irányítása alól - legnagyobb meglepetésükre a nép felfedezte a demokráciát. A nép uralmát.


Powered by ScribeFire.

hétfő, szeptember 10, 2007

Piac? Állam? Startégia?

Index - Kinek védi a kormány a Molt?
Nem lenne egyszerűbb (és piackonformabb) megvenni? Vagy inkább nem kellett volna eladni. Már amennyiben az azonnali költségvetési bevétel el nem homályosítja a stratégiai érdekeket.
Továbbra is csak ismételni tudom magamat: a jelenlegi kormányzat kapkod, nem gondolkodik előre.


Powered by ScribeFire.

Az íróasztal szaga

Hírszerző - Publicisztika - Skizo reform helyett versenyt, most!
De hadd egészítsem ki az érvkészletet egy újabb, méltatlanul
elhallgatott aspektussal: az egészségbiztosítást azért kell privát
alapokra helyezni, mert morálisan így helyes.
A biztosítás magánügy, csakis mi magunk tulajdonolhatjuk önmagunkat.
Betegségeink, életrizikóink, életpálya-választásaink egyéniek, mi
rendelkezünk a saját életünk felett, nem a "nemzeti kockázatközösség".

Hogy Bakura se találja túl unalmasnak. A teljes magánbiztosítás meletti furcsa érvek. Bizonyos szempontból igaz, felelősek vagyunk magunkért - és ennek pusztán politikai vonatkozása is van, hiszen szabad társadalom nem képzelhető el felelősség nélkül, és a teológiai érveket még nem említettük. De pl. születésünk helyét, családunkat, örökölt tulajdonságainakt nem választottuk, azaz van néhány elég meghatározó pont, ahol a stabad választás és döntés nem érvényesült.
Ha egyetértenék is a fenti idézettel, abből még sokféle politikai cselekvés következhet. Elsősorban azért, mert az a politika, ami az itt és mostra nincs tekintettel, csak rögeszme, ami rombol. Másrészt a politika és az erkölcs kapcsolata nem azt jelenti, hogy saját erkölcstanunk tételeit fordítjuk egy az egyben politikai cselekvéssé. Ez jakobinus vagy bolsevik tempó.
Csak nézzünk szét az országban a biztosítások terén. Tényleg megéri (ti.: jobb lesz a lakosság egészségi állapota), ha felszámolnánk a kötelező nemzeti kockázatközösséget? Ott, ahol a kárenyhítési alapba is kényszeríteni kell a gazdákat? Ahol az autók kötelező biztosításánál az olcsóság mindent felülír? Ebben a tesco-gazdaságos országban? A "fejlett" halandósági mutatóinkkal?
Legyen verseny, a szolgáltatók és a biztosítók között is - de gondolom világos, hogy ezzel sokat nem mondtam.
Csak egy kis adalék: az eü. legnagyobb igénybeveői az állami járadékosok (nyugdíjasok, rokkantnyugdíjasok, stb.). Milyen erejű vásárlók ők? Jövedelmüket az államtól kapják, és helyzetükön nem nagyon tudnak változtatni. Hol van pontosan az ő felelősségük határa saját sorsukért?
A végére megint unalmas leszek: az íróasztal alapú politizálás sehova sem vezet, ezért, bár a libertáriánusok fontos értékeket képviselnek (egyéni felelősség, szabad piac), de a döntéseket nem érdemes rájuk bízni.


Powered by ScribeFire.

csütörtök, szeptember 06, 2007

Egy kis reklám

Against All Modernity: az erős érvek világa - az igazság a balon van.
Aki Vogelint idéz blogja elején, nem lehet rossz, többek között ezért is került az oldalsávba (meg a viszonosság okán is). Egy eretnek (konzervatív) szociológus blogja.

A Baloldal Neóját olvasva talált erős érveket. Aki természetesen a Nagy Gonosz V-vel foglalkozik. Hogy Vona Gábort meghívta évekkel ezelőtt a saját polgári körébe. Micsoda vakság, ugye? Nem tudta előre, hogy hat évvel később az egy rettenetes veszedelmet fog életre hívni, mind az 55 gárdistájával. Én is jelentkezem a vakok közé, ó mindentlátó Neo! A Jobbik egészen elfogadható szervezetnek tűnt még néhány éve. Úgy látszott, friss színt hoznak az elnehezült Fidesz mellé. Nem ez történt, elmentek jobbos ezoterikusnak.
Pedig pedig! Esetleg ismertethetnék a miniszterelnökkel saját kollégáinak megállapításait a törvényalkotás színvonaláról (Heti válasz). De aki látott minisztériumot az elmúlt évekbenm annak ebben semmi új nincs. Ja, hogy azt nem lehet elintézni egy kis fasisztázással? Gondolkodni kellene, ami erőfeszítést igényel. Hatástanulmányt íratni, amihez idő, adat, szakértők, vita kell. Meg stratégia. Nem nagyívű, ám semmitmondó víziók modernségről, felelősségről, és néhány gyerünk, csináljuk meg.
Stratégia, ami átgondolt, ahol célok vannak, ami mögött kormányozni tudás áll. De ez az, ami nem megy. Van helyette kapkodás és kampány.
Azért ne feledjük: minden országnak olyan kormánya van, amilyet megérdemel.




Powered by ScribeFire.

péntek, augusztus 31, 2007

Konferencia - az igazi kérdések

inforadio.hu - Stumpf: Az állam nem háríthatja másra a felelősséget
Néhány kérdés az egészségügyi reformhoz:
Mekkora szerepe lehet a piacnak abban a helyzetben, ha a vásárlók / igénybevevők többsége állami járadékos? Nyugdíjas, szociális ellátásban részesülő.


Powered by ScribeFire.

Még egyszer a gárdákokról

Index - Gyurcsány és Navracsics egymásnak estek
Navrasicsnak igaza van, Gyurcsány egyáltalán nem tud kormányozni. hisztizni a jobbik ötletein, azt igen. Kár, hogy ez is elég lehet a választások megnyeréséhez, főleg ha a Fidesz besegít.
De minek is kell nemzetközi sajtótájékoztató? hogy a homokozóból kikiabálva óvóbácsinak megmondják, hogy a másik a rossz?
A gárdával kapcsolatban csak lényegi kérdés nem hangzik el? Mi az az igény, ami létrehozhatta? Ha lehántjuk róla a külsőségeket, elég rémisztő ami marad. És ez egyáltalán nem valami árpádsávos, párthadsereges veszedelem. Hanem az állam alapfeladatába vetett bizalom megingása - az állam képtelen megvédeni minket, képtelen garantálni a biztonságunkat. Egyértelmű, hogy rossz a válasz amit adnak, de a probléma a fontos, nem egy radikális csoport inadekvát válasza. A tavaly őszi események csak megerősítették - elsősorban a jobboldalon (a rendőrök fellépése miatt) ezt a meggyőződést.
És erről mindenki hallgat, mert kínos.

Írogathanék még a radikális jobb nácizmusáról, meg fasizmusáról, de nincs sok kedvem. Ez a két kategória nem jó a leírásukra. Csak mumusnak, az ijedősek részére.

Frissítés
Tetrának igaza van - a gárda nem jótékonysági egyesületnek jött létre. A célok közé alibiből került be a hadisírgondozás és a jótékonyság. Csakhogy az esetleges önvédelmi tanfolyamokon túl, a rend- és honvédő céljaikat nem tudják megvalósítani. Polgárőrség van, de az a rendőrséggel együttműködik, és aligha lehetne polgárőri feladatokat gárdista népieschben ellátni. A kiképzésről nem is szólva. A honvédelmi célok megvalósulási esélye hasonló: légpuskás lőgyakorlaton túl többre nem lesznek képesek (hiányzó szervezettség, források, tudás). Így marad a parádézás / rémisztgetés, meg a mellékes (szociális, környezetvédő, stb.) feladatok.
Szvsz a Jobbikkal folytatott helyi együttműködések feladására nem ok a Magyar Gárda, éppen a fentiek miatt. Ez egy bohócegyesület, az együttműködés viszont sok esetben a szavazattöbséget jelentheti - a döntések keresztülvitelét, pénzt, helyi hatalmat. Egy önkormányzat egyébként is eléggé máshogy működik, mint az országos politika. Kevesebb szereplő, jobban ismerik egymást, és jobban látszik, hogy se a fideszses, se a balos, se a jobbikos nem patás.

Powered by ScribeFire.

szerda, augusztus 29, 2007

Hagyomány és minőség

A nemesi hagyomány is gáz? Mer' abba benne volt a szkíta, hun stb tudat.

Írta m.á. az ősszkíta nézetekről tett megjegyzéseim kapcsán.
A hagyomány általában és gyökereiben nem állít képtelenségeket, bár az idők folyamán alakul - alakítják. Hogy rokonai vagy leszármazottai vagyunk-e a hunoknak és a szkítáknak, az egyrészt történelmi, antropológiai, régészeti kérdés, másrészt a magyar nemzeti hagyomány része, ezért valamilyen alappal bír. Ha meggondoljuk, hogyan nézett ki az a terület ahonnét származunk (Az Uráltól délre, nagyjából a Fekete-tengertől a mai Mongóliáig húzódó puszták), azt látjuk, hogy ott évezredekig különféle lovas nomád népek éltek, sokkal inkább nemzetségi, mint nemzeti keretek között. Akiket, ha jól tudom a görögök kezdtek szkítáknak nevezni, de ez a név inkább csak az ott élők összefoglaló neve volt. Szóval azt gondolom, hogy a nemesi hagyománynak igaza van, tényleg rokonok vagyunk - de a hogyan elég homályos.
Ezzel szemben az ősszkíta nézetek (kissé sarkítva) egy folyamatos, több ezer éves modern nemzettudatot tételeznek fel, kiegészítve az ősiséggel és valami (nem tudok rá jobb szót) faji felsőbbrendűséggel. Ez az egész ősszkíta dolog modern jelenség, tudatos történelem csinálás, a nem tudatos hagyománnyal szemben. Újraértelmezik a történelmünket: így lesz Szent Istvánból a magyarság megrontója, a pogányokból hősök, egy rejtett tudás birtokosai, a magyarságból pedig régi-új választott nép, aki a legelső, és minden jelentősnek vélt néppel rokon, sőt. És ez a nép természetesen üldözött, akit ellenségei szellemi nagysága miatt el akarnak pusztítani, de mindig megmenekül.
Az egész egy modern találmány, a nemzeti tudat túlzott kivetítésével, a görcsös nagyságkereséssel, a régi mivolt túlhangsúlyozásával, a keresztényellenességgel, a történelmi összeesküvéselmélettel. Egyszerű és világos világmagyarázat, ami tartást adhat magát megalázottnak és tehetetlennek érző embereknek, ahol a gyökerek meggyengültek, és a jövő bizonytalan.
A hagyományunk, történelmünk olyan, amilyen. Adottság, de nem vagyunk egy népnél sem alávalóbbak, és ehhez nem kell Jézus rokonainak képzelni magunkat.
"...Koszorús ezredes példátlan tette az egyedüli ismert tény, hogy egy tengelyhatalom katonai erővel akadályozta meg a zsidók elhurcolását. Ez a példa nélkül álló, kockázatos hőstett, amit igen veszélyes körülmények között hajtottak végre, eredményezte azt, hogy Budapestnek a nácik általi végleges birtokbavétele három és fél hónappal eltolódott. Ez az időszak számtalan zsidónak tette lehetővé, hogy biztonságot találjon Budapesten és megmeneküljön a biztos haláltól. Ez tette lehetővé a híres Raoul Wallenbergnek is, hogy sikeres és eredményes mentő küldetését megvalósíthassa. (Wallenberg 1944. július 9-én [vagyis a puccs meghiúsítása után - a szerző] érkezett Budapestre.) (...)
Heti válasz, 2007. 06. 21.



Powered by ScribeFire.

kedd, augusztus 28, 2007

Stratégiai önfény

Mitől lesz olvasott egy blog?
Érdekes írások? - pont ez?
Aktuális téma? - annyi minden történik
Gyakori frissítés? - mire nem jó a munkahely...
Lehengerlő stílus? - :)))
Mindegyik és egyik sem.
Ma mindenesetre egyéni látogatottsági csúcsot döntöttem (48, nem nevet túl hangosan).
Tehát a követendő stratégia: trackback és hozzászólás más blogokhoz.
És az egyszerű mezei vad tényező lesz.


Powered by ScribeFire.

Az elhatárolódásról

"Az állam semleges, az egyházak pedig az államtól elválasztva működnek."
Kivéve a Magyar Liberális Vallást. Működés közben azért kiderül, hogy a semleges állam értelmetlen, hiszen jóról és rosszról, közösen és magánban intézendő ügyekről nem lehet (természet)tudományos alapon dönteni, így marad a megyőződés és világnézet, ami mindig vitatható.
A konzik szerint a politika a vélemények világa, nem a biztos tudásé. Ismereteink, hagyományaink, tapasztalataink és világnézetünk alapján próbálunk megoldást találni - és itt nincs végső igazság, ahogy nincs tökéletes társadalom sem.
A felvilágosodott ballib szerint a fentiek hamisak, és ők a tiszta észt használva magtalálták a megoldást (ti.: egy íróasztal mellett megoldható az összes jelen és leendő társadalmi probléma). És annál rosszabb a tényeknek, meg az ellenkezőknek - kellemes séta a nyaktilótól a gulágig. Mint abszolút és tökéletes világmagyarázat, a baloldal nem más, mint politikai vallás. (Ergo az SZDSZ vallásos párt, és aki itt zsidózást gondol, az hülye. Bárcsak a vallásos zsidók pártja lenne.)
És akkor el is értünk az elhatárolódás magyarázatához. Az elhatárolódás egy rítus. Aki elhatárolódik, az vallásos tettet hajt végre: hitvallást tesz, ellene mond a gonosznak. Ezzel az elhatárolódó egyben el is ismeri a ballib szellemi fölényét és igazságát. A rituális felszólítás időnként megjön az eretnekeknek címezve, hogy bizonyítsák, mégsem annyira eltévedt birkák, és hajlandóak visszatérni a nyájba. Aki pedig nem határolódik el, az eretnek, és ki van közösítve az igaz demokraták közül.
Nos, ezért nem szabad belemenni ebbe a játékba. Ha Fideszt, vagy bárkit elhatárolódásra szólítanak fel, válaszolni kell: Talán egy nézetet vallok velük? Bizonyítsd be, ha tudod!
Se a Magyar Gárdától, se a kommancsoktól, se a liberálisoktól nem határolódok el, mert szükségtelen.


Powered by ScribeFire.

péntek, augusztus 24, 2007

Addig se kell

Index - Gyurcsány ezúttal írt a koronáról
kormányozni.
Megtaláltuk! A köztársaság bajainak forrását: a koronából jövő feudál-klerikális sugárzás. A Zorbán mellett.
Segítek egy kicsit a haladároknak: a Szent Korona éppen attól több, mint királyi fejdísz, mert problémáink támadtak a királyainkkal. Így válhatott az állam "megtestesítőjévé". Ami évezredes, és az államforma ugyan változhat, de az ország marad. Ezzel a megkülönböztetéssel már helyet is bizotsítottunk a koronának kis köztársaságunkban, mert az már nem a királyság, hanem az állam jelképe.
(Sajnos, a fogalmak közti finom különbségtétel nem liberális erény.)
Jó helyen van a korona a parlamentben. Lehetőleg látogassák minél többen, és aztán a karzatról nézzenek be a majomházba is.



Powered by ScribeFire.

csütörtök, augusztus 23, 2007

Habosított semmi

inforadio.hu - Gyurcsány: Tartsák szemmel a Magyar Gárdát!
Már megint a Magyar Gárda. akik oly nagy veszélyt jelentenek szeretett köztársaságunkra. Talán a helyén kellene kezelni az ügyet: az ügyészség nyilván magától is alaposan foglalkozna ezzel a szervezettel, hiszen a fegyveres kiképzés, honvédelem megszervezése nem éppen civil feladat. A titkosszolgálatok meg beépülnek, hiszen valószínűleg elég információjuk van ezekről a csoportokról.
De nem, Fletó ráerősít a félelmekre, mert jól jön neki, és csak az alkalomra les, hogy OV-t is besorolja a gárdisták közé. Ahelyett, hogy lényeges kérdésekkel foglalkozna (az állam szerepe, pl.). Pedig, ha annyira fontos neki a köztársaság, igazán hallgathatna az egyik alapítóra.
Nem érdekes, hogy ma, amikor állítólag a kirekesztés a küszöbön áll, a teljes politikai elit egyértelműen elítéli a leghalványabb ilyen jelenséget is? Hogy is van ez? A közt. polgárai kirekesztenének, de az okos politikusok nem hagyják? Esetleg az egész nem más, mint a ballib virtuális bunkósbotja, inkvizíciója a velük egyet nem értők felé?
Ez is csak habosítás.


Powered by ScribeFire.

szerda, augusztus 22, 2007

Közös gazdaság

Chronicles: A Magazine of American Culture | Your Home for Traditional Conservatism » China Is Not the Problem

Kapitalizmust, de milyet? Szabadkereskedelem-e, ha amerikai munkahelyeket Kínába visznek? Elítélendő protekcionizmus lenne a külön váma a kínai termékekre? Ki járjon jól? Csak a részvényes és az igazgató, vagy más is? Ilyen és hasonló kérdések a fenti cikkben.


Powered by ScribeFire.

Milyen erőszak?

Hírszerző - Publicisztika - A nép szava
mindenféle bakancsos gárdák alakulnak, és az utcákon folytatódik az erőszak

Ütős mondat. És komolytalan. Ijesztgessük a jónépet gárdákkal, hátha megijednek, és néhányan ismét a becsomagolt bőröndökről siránkoznak majd. Ha meg is alakul a Jobbik gárdája, se létszámban, se szervezettségben nem lesz mérhető. Egy-két látványos akcióra esetleg futja, de aztán lassan elhal, feloszlik, szétszakad.
Milyen utcai erőszak? Talán komoly veszélynek voltak kitéve a melegek? De lám, éber rendőrségünk lecsapott jól a tojással felfegyverkezett nénikékre, meg a néhány huligánra. Esetleg az őszi sajnálatos eseményekre gondol az úr? Talán nem ugyanabban az országban élünk. Történt némi kár, autófelgyújtás, kukaborogatás, de sokkal sokkal nagyobb volt a füstje mint a lángja. Mellesleg a járókelőkre a dúvaddá vedlett rohamrendőrök jelentették a legkomolyabb veszélyt.
Magyarországon vannnak utcák, ahol folytatódik az erőszak. Csakhogy ott nem az őszödi beszéddel kezdődött. Ahol bandák az urak, amiket elkerül, aki teheti, ahova még a rendőr se megy, falvak, ahonnét kipusztult a törvénytisztelet - de ez nyilván nem éri el egy liberális ingerküzöbét. Mert ott nincsenek árpádsávosok, csak valódi problémák.


Powered by ScribeFire.

kedd, augusztus 21, 2007

Stabil szövetséges

ChroniclesMagazine.org » Pakistan at 60: A Most Uncertain Ally

Pakisztán 60 éves, jelenleg a terror elleni háború stabil bástyája.
A kép árnyalásáról a fenti cikk gondoskodik.


Powered by ScribeFire.

péntek, augusztus 17, 2007

Hogyan lesz öngyilkos egy társadalom?

How Societies Commit Suicide by Theodore Dalrymple
Golden Threads by Bruce S. Thornton

Hogyan hódol be Európa az iszlamizmusnak? Hát úgy, hogy egy nem muzulmán országban a ramadán alatt kitiltják a szendvicseket az irodákból, és egy egyértelmű bűnügyben a bűnösöket felmentik, mert "csak a kultúrájuk szerint cselekedtek".
Csak egy ötlet: nagyböjt idején péntekenként legyenek zárva a húsboltok, és ne lehessen húsos ételt felszolgálni. Hogy tetszik? Beleférne a multikultiba? Vagy az csak a ramadánra vonatkozik?
Ez a cizilizáció nem a barbárok támadásaitól omlik össze, hanem saját gyengeségétől.
A másik írás egy, a béke vallásának elhagyása miatt örök menekülésre kényszerített ember könyvéről szól, aki megvédi a nyugatot, ha már mi nem tesszük.



Powered by ScribeFire.

szerda, augusztus 08, 2007

Uborkafa

Két oldalán két gyümölcs - sajnos a globális felmelegedés miatt kissé sajátos. De magyar.
Az egyik a kapcsolat.hu, az új baloldali közösségépítő oladal. Bővebben az UFI blogon.
A másik a Magyar Gárda - a Jobbik és a fasisztavadászok újabb játéka. Mindenki határolódjon el - igazodni kell a libsi inkvizícióhoz, ugye? Mintha tényleg veszélyt jelentene néhány militarista és újnáci. Kellemetlenek, de nem jelentenek komoly veszélyt. Bencsik András írja a blogján, hogy semmi sem véletlen, meg jól megtervezett. Mintha itt bárki is értene a tervezéshez. A szimbólumokhoz van érzékük, de a gondos tervezés, itt ki is merül. Méghogy tisztázott jogi háttér - muhaha, stb., stb.
A polgári körök megalalkulását is milyen hiszti kísérte - és most hol vannak? Ugyanígy járnak újfasisztáink is. Lesz néhány menetelős marha, de hát azok voltak a Vér és becsületben is.
Nálunk - sajnos - nem szokás az önszerveződés. És ez lesz a gárda veszte is. Most nagy a felhajtás, de csak szalmaláng. Nincs megszervezhető tömeg, nincsenek árpádsávos tízezrek. Tavaly, Gyurcsány ellen megmozdultak sokan, lobogtattak árpádsávos zászlókat, de az a tömeg túlságosan sokféle volt. Akik az élére álltak volna, azokat korántsem vették annyira komolyan.
A gárda kellemetlen, de nem komoly jelenség. Szerintem nincs mögötte komolyan vehető szervezet, tudás, felkészültség.


Powered by ScribeFire.

szombat, augusztus 04, 2007

Katasztrofális hold

A népszerűséghajhászás átka - az alábbi bejegyzés tükrözés a blog.hu-s kiadásról.
Azt gondoltam, hogy Nagy Lajos Képtelen természetrajzában van, de mint kiderült nincs.
Amúgy viszont a közszolgálati kataszterről írogatok.
Talán tekintsünk el mind a kormány öntömjénezésétől, mind az ellenzék szokásos monnyonle kórusától.
Hagyatkozzunk pusztán a tényekre - a listára. Ezt összeállítani nem nagy teljesítmény. A központi közigazgatás szerveinek tevékenységeit sorolják fel, mondjuk a sajátunkat a munkaidő nyilvántartó rendszerünkből átvéve. Szóval az elkészítés valójában nem nagy ügy, valószínűleg az excel tábla megszerkesztésére ment el a legtöbb idő.
A semminél ez is több, és legalább látható, hogy melyik minisztériumban, illetve az alá tartozó intézményekben nagyjából mivel foglalkoznak. De ettől az átlagos érdeklődő nem lesz sokkal tájékozottab, hiszen ez csak felsorolás, valamirevaló magyarázat nélkül. Nem mondom, hogy minden ponthoz oldalakat kellett volna írni, de mire megy az átlagember ezzel:

Fejlesztéspolitika, ÖTM:
  • Nemzeti fejlesztési tervezés
    • NFT elkészítése
    • Egyedi és komplex projektek, programok kiválasztása, előkészítése
    • Operatív programok elkészítése
Egy-egy mondatnyi magyarázat nem ártana. A szokásos kormányzati teljesítmény: valami készült, mutogatni lehet, használni már kevésbbé.

szerda, augusztus 01, 2007

MOL || MÁV Cargo

Hírek a rádióban: privatizálnák a MÁV Cargot (ami mellesleg nyereséges), és egyesek szerint stratégiai. A kormány eladna, a Fidesz tiltakozik, de nem is ez a lényeg. Nemrég bajba került a MOL, a kis magyar multi, mert fel akarták vásárolni. Erre a felelős kormány jól odamondogatott, hogy nem hagyja. Nem mintha sok beleszólása lenne, már csak a tulajdonosi szerkezet miatt sem, és ne feledjük, hogy ők privatizálták el.
Mielőtt eladják az újabb vállalatot, nem kellene elgondolkodni esetleg az előbbi eset tanulságain? Mondjuk azon, hogy ha oly fontos nemzetgazdságilag, meg stratégiai, akkor mi lenne, ha maradna benne szép adag állami tulajdonrész? Akkor talán nem kellene ellenséges felvásárlástól, meg idegen kezekbe kerüléstől tartani - ha már nincs elég gazdag magyar, mert pl. az előző, meg az azelőtti rendszerben nem kellettek.
Ja, a hőbörgés ingyér van, a privatizációs bevételből ellenben foltozgatni lehet azt a lyukat amit maguk vágtak.


Powered by ScribeFire.

kedd, július 31, 2007

Fertőzött-e a turul?

Avagy mennyire veszélyes az ősszkíta balgaság a politikában?
Végső soron nem nagyon. Sokan hisznek különféle változataiban, de valószínűleg elég sokan nem szeretik a zsidókat, mégse lesz Magyarországon pogrom, meg hivatalos diszkrimináció. A politikai elit ennél józanabb. Láthatjuk, végül is nincs említésre méltó szélsőjobboldali párt. Akik arra szavaznának, ciki vagy nem, de inkább a Fideszt támogatják. Amelyik gesztusokat tehet ugyan nekik, de ezzel ki is merült a befolyásuk.
De miért is ijednénk meg pont az ősmagyarkodó, sumér-párthus babonától? Csak ez van? Nézzünk csak körül, miben hisz a nép egyszerű fia a felvilágosodás után 300 évvel! Jósokhoz jár, lebutított keleti miszticizmushoz fordul, horoszkópot bogarász, aurát fényképeztet - felsorolni is nehéz. Ehhez képest már nem is olyan furcsák az ősszkíták, ugye?

A gnoszticizmus diszkrét bája

The Standard - Szittyakereszt
Egy táborról, ami "hagyományőrzés" & "lelkigyakorlat", 2in1.
Hogy a "szittya és a jókeresztyén öntudat kéz a kézben együtt járnak", az talán látsztra igaz, de az meg csal. Ez a tábor annyiban keresztény, hogy nem zsidó, csak hogy világos háború előtti terminológiával éljek, azaz semmi köze a kereszténységhez. Az idézett szöveg elég tipikus újpogány, ha el akarnám helyezni valahol, akkor a gnosztikusokok közé sorolnám. Már az elején a "tudás" árulkodó lehet. De aki már látott közelről lelkigyakorlatot, az sem keveri össze a hagyományőrzéssel. Mind a kettő jó, külön.
Ez a szöveg a két háború között kikristályosodott elképzeléseket tükröz, a nagy magyarellenes (500 éves lol) összeesküvésekről, a nemzeti küldetésről, és hasonló marhaságokról. A kereszténység csak díszlet ezen a silány valláspótlékon. Kiragadnak belőle elemeket, ami tetszik, de a lényeget elhagyják, és összekeverik egy sajátos romantikus-nacionalista mesével. Ahol a korona varázsdoboz, az íjász gyógyító, a "keretet adó" istentisztelet összefér a sámánszertartással (vö.: Tízparancsolat, 1), Szt. István csak az eredeti hitvilágot leromboló antihős (az etelközi missziós püspökségről és a Taksony által behívott térítőkről meg illik elfeledkezni), de a végén a kommancsok is kapnak a képükbe.
Sajnos, nem üzleti vállalkozás. Sajnos, komolyan veszik ezt az undorító zagyvalékot. Mert egyszerű világmagyarázatot ad. Nem kell gondolkodni, nem kell ismerni a történelmet, nem kell szembenézni semmilyen kihívással. Nincsenek fehér foltok, minden ismert, megmagyarázott, logikus - csak a valósághoz nincs köze.
Virágozzék minden virág - virág, nem gyom, tehát elő azzal a kapával.


Powered by ScribeFire.

Új atomkor

Index - Atomerőművet építene Magyarországon az E.On és az RWE
Jóslat: 2020-ban Magyarország energiaellátását 2 atomerőmű és megújuló energiaforrások adják (80% 20% arányban).
Az energiaigény a környezetvédelmi szempontok és a fejlett technológiák ellenére nőtt, és egy darabig még nőni fog (lehet, hogy egy-egy eszköz kevesebbet fogyaszt, de mennyivel több embernek van sokkal több). A megújuló energiaforrások használhatósága korlátozott, és, hacsak nem akarunk lemondani a számtalan kis elektromos vackunkról, az energiát biztosítani kell. Még mindig a legjobb megoldásnak tűnik az atom. Biztos lesznek majd, akik Csernobillal hozakodnak elő, de azt elsősorban emberi hiba okozta, nem a technika maga.
Legalább lehetne egy hosszú távú, értelmes, kormányokon átívelő beruházás.
E mellett minden háztartásban lehetne saját energiatermelő valami is. A nap eleget süt, várhatóan elég meleg is lesz, és, ha már fantáziálok, hadd képzeljem el, hogy a háztartás áramforrásai között pl. a napelemek is fontos helyet kapnak.


Powered by ScribeFire.

hétfő, július 30, 2007

Economist

It's the demography, stupid!
Nem is vagyunk olyan sokan. Most már, hiszen a bolygó népessége kb 10 milliárd körül fog tetőzni, aztán csökken.
A népességcsökkenés megállítására javaslatuk is van, és jelen pillanatban ez a fontos: gyerekek mellett is megoldható legyen a munka. Nem a viselkedésre, értékrendre kell koncentrálni, (bár szerintem ez sem elhanyagolható) hanem a munkavégzés lehetőségeire. Ez biztosan megfontolandó Magyarországon, ahol a gyerek szegénységi kockázat, és a tervezettnél kevesebb születik (tehát a jószándék megvan, de a körülmények nem adottak). Igen, legyen a gyereknevelés költsége megosztva a szülők és a társadalom maradéka között, legyen a gyerek "közjószág", akibe az állam befektet, és felnevelésüket támogatja, törvényeivel és szolgáltatásaival.
Elsimerem, ez ma nem divatos, hiszen pénzbe kerül, közösségi, mi több állami szerepvállalást jelentene, és biztos lesznek olyanok, akik azt mondják, hogy csökkenti az egyéni felelősséget, nem ösztönöz öngondoskodásra. Ez részben igaz. Ellenben hivatkozok az élők holtak és meg nem születettek közösségére. nincs társadalom közös felelősség nélkül, a közös felelősség pedig közös terheket is jelent, adott esetben a rendőrség fentartásán túl is. Ha értéknek tartjuk ezt az országot (ahogy jó esetben mindenki a sajátját), különösebb pátosz nélkül, egyszerűen, valahogy úgy, hogy jobb ha vannak magyarok (és ide tetszés szerint behelyettesíthető a zsidótól a pápuáig bármi), mintha nincsenek.

"And in societies which make breeding and working compatible, by contrast, women tend to do both."

Eu pénzek
A Hírszerző hívta fel rá a figyelmemet, de persze linket nem adott. Amíg írok róla, olvassátok.


Powered by ScribeFire.

Az iszlámról a Narancsban

Magyar Narancs
Nem szoktam olvasni, de ez a cikk érdekes. Iszlám, demokrácia lehetőségei, Libanon.
Érdekes a palesztin kérdést belülről látni. Onnét a Hamasz nem is a legrosszabb. A teljesen iszlám alapokon álló, a nyugattal semmi megegyezést nem kereső szervezetek rosszabbak, hiszen radikálisabb változást akarnak, valami összarab, igazhitű államot.


Powered by ScribeFire.

TV, mellékhatásokkal

TV2, Gyilkos számok
A mateknépszerűsítő sorozat, amiben a "zseniális matematikus" leginkább persze statisztikai módszerekkel dolgozik - de nem ez a lényeg. Jól belefordítottak: grafikonelmélet gráfelmélet helyett. Alapműveltség vagy mi.


Powered by ScribeFire.

kedd, július 24, 2007

Dübörgés

gondola.hu - Ragyogó műszakiak, dilettáns kormányzat
Egy kis dübörgés. Hidak utak nélkül, felüljáró megszüntetett vasútvonal fölött és más érdekességek.


Powered by ScribeFire.

Rövid kommentárok

inforadio.hu - A jegybank elnöke aggódik a 2009-es költségvetés miatt
Lehet választási költségvetés - az emberekbe kellene befektetni azt a sok EU-s pénzt. Akár. De akkor a jövendő Kóka Jánosainak honnét jönne össze az induló tőke? Mások is mondták már ezt, de sajnos nem reális az elképzelés.

Nem hivatal többé az ORTT
A legfölöslegesebb kvázi hivatal már hivatalosan sem hatóság, és nem büntethet. Már csak a kereskedelmi adók közszolgálati műsorkötelezettségét kellene megszüntetni. Adjanak, amit akarnak, és döntsön a néző.

Sólyom nagy veszélyben
A nap vicce. Nem hittem volna, hogy Lendvai Ildikó képes lesz vidám pillanatokat okozni. Orbán, amint a köztársasági elnöki székbe készül, és mivel hatalommániás, előtte jól növeli a tisztséggel járó hatalmat. Tényleg. Ez olyan hihető. Sőt. ViktorViktor így működik. És Sólymot is úgy ismerjük, mint akire oly könnyű nyomást gyakorolni. Eddigi tevékenysége is csak erre példa, nem?



Powered by ScribeFire.

Liszabon, 2007

Index - Drágítaná az EU a digitális kamerákat
Lemaradunk, de az EU rásegít. Még hogy legversenyképesebb, meg innovatív! A komisszárok majd megmutatják - most a fényképezőgépgyártóknak. Ha nem akarnak itt gyártatni, adózzanak! A szigor nyilván rábírja a sok csúnya kapitalistát, hogy Kínából ide hozzák a termelést. Bürokrácia rulez!


Powered by ScribeFire.

Ahonnét nem is várnám - szélesítés

Tatár Gy.: Archeologizmus
Egy balos professzorjelölt megállapításait kritizálja (Letterforce nyomán):
Az archeológia folyamatos munkája, mindent összevetve, konstitutív volt annak a zsidó őshonosságnak a territoriális önkialakítása szempontjából, amelyből a telepes-gyarmati közösség mint nemzeti, alapító és őshonos közösség bukkant elő, és amely ennek folytán támaszthat legitim igényt nem pusztán a területre mint egészre, hanem közelebbről, azokra a konkrét ókori leletekre, amelyek megtestesítik a zsidó nemzet történelmét és örökségét.

Ez azért túlzás. Mintha csak azt az állítólag román esetet hallanánk, hogy római, vagy annak látszó tárgyakat ástak el, majd nagy hírverés közepette "megtalálták", igazolva a dákoromán elméletet.
Azt nem állítanám, hogy a cionizmus nem ösztönzőleg hatott a régészetre, de mi ebben a probléma? A történettudomány módszereit felhasználva újrarajzolták az ókori Izrael képét, ami - talán nem meglepő - sok tekintetben hasonlított a Bibliához, ám lényeges különbségeket is tartalmazott. Ezzel összességében a Szentírás és Isten szava jobb megimeréséhez vezetett.
Az izraeli nemzettudat és a régészet közötti kapcsolat biztosan elég szoros, bár én ebben semmi kivetnivalót nem látok, és saját, reakciós magyarázatomhoz még a célzottság sem kell. A magyarázat ugyanis nem Izraleben, hanem a modern nemzettudatban van.
Ami alapvetően európai "találmány". Az európai nemzetek (általában és leegyszerűsítve, de ez csak egy blog) középkori államokon alapulnak, területhez kötődnek, és a vallási elem nem annyira domináns (itt fel lehetne hozni az íreket, de hadd legyek kissé felületes). Mint ilyen, elsősorban európai körülmények között működik jól, hiszen itt adott minden feltétel.
A cionizmus, illetve a modern izraeli nemzettudat esetében a folytonosság és a föld is hiányzott eleinte. A felhasználható alapok viszont a Bibliában adottak voltak. Ezért fontos az ókori Izrael királysága, ami állam is, nem csak Isten választott népének közössége. Mivel régen volt, megismerésében a régészet játssza a legfontosabb szerepet. Célzatosság nélkül, hiszen tényei egybevágnak a nemzettudat állításaival. Aki csak problémát lát a nemzetben, annak nyilván ez gond, de ez legyen a felvilágosítók baja.
A nemzettudat alapjaiban mindig ott van a történelmi "mítosz", ami értelmet ad a mának. Miért ragaszkodnának különben az izraeliek néhány hektár sivataghoz ellenségekkel körülvéve?

Egy megjegyzés a szövegkritikához: mi keresztények azt hisszük, hogy a Szentírás nem diktálással készült. Az emberi és az isteni szerző közös műve, anélkül, hogy kétségbe vonnánk a szent szerzők valódi szerzőségét. (Gyk.: az evangelisták nem tudták, hogy az Újszövetséget írják.) A szövegkritika tehát nem valami szentségtörő rombolás, hanem a jobb megértés segítője.


Powered by ScribeFire.

hétfő, július 23, 2007

Egy-e a a zászló?

UFiblog - a polgári underground blogja - A plebejus új jobboldal Tusnádfürdőn
Végeztem a nagyvezér művével. Nem is annyira rossz, csak...
Utópia, gondoltam az utolsó oldal után, döcögve reggel a Combinon.


Powered by ScribeFire.

Majdnem jubileum

Kicsit több, mint egy hónapja nézegetem újra a látogatottságomat. Semmi meglepő eredmény. Innét biztos van hová fejlődni. Esetleg rájöhetnék végre, hogy dögunalmas vagyok, és rosszat, rosszul írok amúgy is, ergo fejezzem abba az egészet (Ezzel már majdnem az egyik linkelt blog önmarcangolását sikerült elérnem).
305 látogatás, 268 egyedi látogatótól. A látogatók kétharmada hivatkozó oldalakról téved ide. Nagy bánatomra a gondola fórum+ csak a negyedik. Időnként megtalálnak Gugliból is. Pl.: "mindent a népért, semmit a nép által", "konzervativ ateista" (legelső!) és természetesen a szélsőjobb találati listáját is vezetem. A nagyobb magyar városokból is előfordult már, hogy látták ez az oldalt. A többség budapesti, és debreceni, esztergomi, soproni és szegedi olvasóm is van, de pl. Pozsonyból is jártak itt kétszer.
A látogatók 94%-a Windowst használ, de van Mac és Linux használó is. A böngészők közül dominál az IE (52%), a Firefox sajnos "csak" 42%-on áll (a maradékon az Opera, Mozilla és a Safari osztozik).
Ezzel be is fejezem a semmi gyúrását.


Powered by ScribeFire.

csütörtök, július 19, 2007

5%

Index - Politika - Demszky: Rossz döntés volt a légkondi nélküli Combino
Légkondival 42 milliárdba került volna. Ez 5%. Szóval Bp. egyik legfontosabb közlekedési eszközének utazói ennyit érnek. 5%
Meg dübörgő világváros.
Most már látják azt, ami egyébként egyértelmű volt.


Powered by ScribeFire.

hétfő, július 16, 2007

Egy kis tech

Index - Hírblog Firefox részesedése
Magyarország jól áll a Firefox elterjedtsége terén. Még jobban is állhatna, ha esetleg a hivatalokban is Firefox lenne a támogatott böngésző.
(Szinte bármi kapcsán belel tudok kötni a kormányzatba.)


Powered by ScribeFire.

péntek, július 13, 2007

Veszélyes vizitek?

VIII nagyapó ajánlata: FN
Némi várható nehézségek a magánbiztosítók beengedésével kapcsolatban.
Mi lehet, ha egy dogma találkozik egy elvtelen politikai kompromisszummal: veszélyes ötletek, és a végén ismét mi fizetjük meg az elhibázott döntések árát. Talán úgy, mint a nyugdíjbiztosítóknál. Érdeklődve várjuk a kormányzat válaszát a hasonló cikkekre. Nyilván szakértők hada dolgozik a részleteken, elemzik a várható hatásokat, és készülnek nyakonönteni a felelős kormánytagokat az elemzések eredményeivel.


Powered by ScribeFire.

Népfélelem

A Fidesz kissé "bohókás" kérdései páni félelmet keltettek a szakértő demokratákban. A demokrácia csak addig tart, amíg a nép úgy szavaz, hogy hivatásos boldogítói irányíthassák (vö.: 1 napig szabad, 4 évig rabszolga)? Csak nem attól félnek, hogy a népet nem lehet meggyőzni? Vagy az a probléma, hogy a patás-szarvas Fidesz van a háttérben? Ha demokráciáról, meg a nép uralmáról beszélünk, akkor nem szép dolog ennyire félni tőle. Tessék csak bízni a nép felvilágosodottságában!
De én leszek az utolsó, aki ártunk és kormányunk viselkedésén meglepődik. Eddigi működésükből (eszméikből) ez következik. Hiszen a nép még arra sem képes, hogy belássa az ún. reformok szükségességéet. Ezért kellett megvezetni, majd "igazságbeszédet"  tartani - zárt körben.

Amúgy saját, szélsőjobbos véleményem a kérdésekről:
"Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban?"
Nem. Sokféle tulajdoni forma legyen (állami, magán, egyházi, profit- és nem profitorientált) A szabályozás legyen világos, az ellátás magas színvonalú és biztonságos, mindenkinek. Nem gondolom, hogy egy országos rákcentrumot valaha is jól tudna működtetni egy profitorientált cég, de pl. egy városi szakrendelőt miért ne? (A háziorvosokat már ne is említsük.)
"Egyetért-e Ön azzal, hogy gyógyszereket továbbra is csak gyógyszertárban lehessen árusítani?"
Nem. Az aszpirint nem érdemes meghagyni a gyógyszertáraknak. Túlságosan rugalmatlanok ehhez. Igen, a gyógyszertáraknak rosszabb lesz, mert versenyhelyzetbe kerülnek, de csak termékeik egy részével. Nekem meg bizonyos tekintetben jobb. Jórészt ez is szabályozási kérdés, amire nem egyszerű igen / nem a válasz. egy történet hozzá: valeriánát akartam venni egy szombat délután. Lehet kapni a gyógyszertárban, gyógyszerként, és nagyjából ugyanazt  gyógyhatású készítmányként a drogériában. Na, hol kaptam? Ezek után talán nem pont ilyen kérdéseken kellene rágódni.
"Egyetért-e Ön azzal, hogy a - 2002. június 15-i állapot szerint
hatályos termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény szerinti - családi
gazdálkodót első helyen illesse meg elővásárlási jog termőföld vagy
tanya vásárlása esetén?"
Igen. Magyarországon magyar gazda magyar termékét magyar tescoból. De ezzel megint oda jutottunk, hogy a kérdés nem ilyen egyszerű. Ha igen, akkor sem merülhet ki egy felelős kormány ténykedése a törvény  további életben tartásában, és a gazdák sem ülhetnek ölbetett traktorral. Erős, az országot ellátni képes, minőségi mezőgazdaság kell? Igen. De ennek a tulajdonosi szerkezet csak az egyik eleme.
"Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú
tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást
fizetniük?"

Igen. De he mégis, az akkor legyen, hogy egy átlagos kétgyerekes családnak ne jelentsen nehézséget a két gyerek egyeteme. A keresetek tanulmányozásához a KSH honlapját ajánlom.
"Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati
ellátásért és a járóbeteg-szakellátásért a jelen kérdésben megtartott
népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen vizitdíjat fizetni?"
Nem. Csakhogy a vizitdíj rendszere jelenleg elég abszurd. erről régebben írtam. 300 Ft senkit nem vág földhöz, főleg, ha támogatás is jár hozzá, de a kormány a gyerekeit nevelje, ne az állampolgárokat, és főleg ne különféle díjakkal.
"Egyetért-e Ön azzal, hogy a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásért a jelen
kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen
kórházi napidíjat fizetni?"
Igen. A kórházi kezelés jóval kevésbbé múlik rajtam, mint a háziorvos felkeresése. A kórházi ellátásért a biztosításon keresztül szeretnék fizetni továbbra is. A rövid kórházi kezelést más módon szeretném elérni, nem semmire nem elég napidíjjal. Mondjuk a biztosításhoz kötött szűrésekkel.





Powered by ScribeFire.

Félreértések elkerülése végett

Vatikáni Figyelő - Egyháztanifogalmak tisztázása
A napokban jelent meg egy vatikáni dokumentum, amit több hírportál is kellően félreértelmezett. Politikailag persze nem korrekt ez az egyébként világos álláspont, de belülről nézve logikus. A protestáns egyházaknál számos elem hiányzik, ami a katolikusoknál megvan.
Manapság divatos ez az álságos szeressük egymást gyerekek mentalitás, ami a létező különbségek elfedéséhez vezet, de ez hosszú távon csak rombol. Hogyan tisztelhetném a másik másságát, ha saját magamat lebecsülöm? Nem azt sugallanám ezzel, hogy tőle nem várom el ugyanezt? A különbségek tudatosítása nem jelenti az együttműködés lehetetlenségét, csak korlátait. Ebben az esetben is, mint oly sokszor, túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a szavaknak, főleg azok, akiknek nem szól.


Powered by ScribeFire.

hétfő, július 09, 2007

Csak következetesen

Index - Politika - Az SZDSZ-nek sincs ínyére a Kádár-nosztalgia
Ezt tudjuk, és értékeljük. Legalább szavakban következetesek, ha a koalíciós partner kiválasztásában nem is.
Gyurcsány ideológiai fejlődésének is újabb tanúelét kaptuk: mint látjuk, rugalmasan alkalmazkodik a helyzethez. Ha kell Kádár népét leváltó reformer, ha kell az egykori pufajkások nemes védelmezője. Mindezt akár néhány órán belül. Esetleg ez a magyar harmadik út? Neolib gazdaság- és társadalompolitika leöntve felvilágosult és kommancs szósszal a választóknak, de a demokratikus értékek átlépése, ha érdekei úgy kívánják?
Horn szegény elég nevetséges volt a tv-ben. Tekintettel lehettek volna az állapotára. Ünnepeljék meg családi körben, a nyilvánosság kizárásával. Ott legalább nem feltűnő, mennyire leépült. (Egy kollégám szintén 75 volt nemrég. Ég és föld a különbség. Igaz, ő nem így világhíres.)
Gorbiból is előbújt a kommunista. Ha a részletektől eltekintünk, még igaza is lehet. De valamiért a régi politikusos vicc jut az eszembe, azokról a problémákról, amik nélküle nem is léteztek volna.
Így védte a "törvényes rendet" Horn (Gremuska Pál történész, HVG)
"A fentiekből elég egyértelműen kiderült, hogy a volt kormányfő nem egyszerűen a 15 ezer karhatalmista egyike, hanem a forradalom leverésében és a megtorlás megindításában kulcsszerepet játszó élcsapat kitüntetéssel elismert ifjú tagja volt. Horn Gyula így lett pártelnök és miniszterelnök, de ez nem menti fel attól, hogy e kerek évfordulón szembenézzen 1956–57-os önmagával."


Csatlakozva az UFI-hoz: Köszönjük Elnök Úr!


Powered by ScribeFire.

péntek, július 06, 2007

Szőlő, bor, külpol.

Index - Vélemény - Nem maradhatunk örökké másodrendű tagok
Dehogynem! Bízzuk csak az eddig is sikerágazat külpolitikára, és a "merjünk kicsik lenni" mentalitásra. Itthoni használatra majd állítják, hogy nekünk jó ez, és örüljünk, hogy egyáltalán befogadtak. A nemzeti érdek elrejtése és az arról való lemondás annyira jól megy nekünk. Ha másban nem is, ebben biztos elsők vagyunk.


Powered by ScribeFire.

csütörtök, július 05, 2007

És akkor mi van?

Index - Politika - Vállalja homoszexualitását az államtitkár
Ez ma hír? Lehet, hogy Kádár népe a nemi identitása alapján fogja megítélni, de legyen az ő bajuk
Nem tetszik amit a közigazgatásban csinálnak, de ebben az államtitkár nemi identitása érdektelen. Csak Scrutonra tudok hivatkozni: legyen úgy a szerelmi életével, ahogy minden más ember, a magánéletében.


Powered by ScribeFire.

szerda, július 04, 2007

Egyet jobbra, egyet balra

Index - Politika - Gyurcsány továbbra is kitüntetné Horn Gyulát
Horn Gyulának sajátos fogalmai vannak a törvényességről. Csak egészen apró probléma, hogy azt a törvényes rendet szovjet tankok, választási csalás és az alapvető politikai jogok semmibe vétele jellemezte.
A választók megbocsátottak neki: Kádár népe, akit éppen most nevelene át / leváltana Reformer Fletó. Lényeg a következetesség. Nem lehet egyszerre Kádár és Nagy Imre mellett állni (vagy mi a szösz), de neki azért sikerül. Nyilván csak sunyi feltételezés a részemről, hogy ő másik dimenzióból tekinti, a hatalom mellett áll (KISZ, 100 lépés programok, B.őszöd), mindig. Valahogy le kell csendesítenie a lázongó pártot. És hirtelen nincs jobb ötlet, mint a kedvükre tenni. Nehéz reformer miniszterelnöknek lenni ebben a k... országban, ugye?


Powered by ScribeFire.

hétfő, július 02, 2007

Keresztények Irakban

ChroniclesMagazine.org » The Martyr of Mosul (P. J. Buchanan)
Kommentár nélkül. Az iraki keresztények száma szinte megfelelződött a béke kitörése óta.


Powered by ScribeFire.

Tovább dübörgünk

Megdöbbentő tervek a koalíciós megállapodásban | Lánchíd Rádió - FM 100.3
Szűkülő adókedvezmények és alig változó adóteher, de növekvő öngondoskodás - az igazságosság jegyében. Meghallva a kormány szavát, a nép visszafogja a túlfogyasztást, és olcsóbb parizert vesz, a maradékból pedig siet öngondoskodni. emelkedő nyugdíjkorhatár és csökkenő kedvezmények, ami magában nem rossz, csak ne lenne akkora a halandóság a nyugdíj előtt állók között. Ajándékul megkapjuk az ingatlanadót, ami tényleg szerencsés vagyoni adófajta egy olyan országban, ahol a túlnyomó többség saját lakásában lakik. Nos, akinek eddig nem volt világos, hogy nem ért véget a kánaán, most észbe kaphat.
És, gondolom a szadi nagy örömére, újra előkerült az egyházfinanszírozás. Mert olyan jó dolguk van, ugye. Ez a lépés sem ördögtől való, én is pártolnám, hogy az egyházak, civil szervezetek, pártok jobban számítsanak tagjaikra, de adóemelésekkel együtt álszent lépés.Miből legyek nagyvonalú, ha az átlagfizetésemmel már a legfelső adósávba tartozok? Talán mindenkinek követnie kellene a két főreformer meggazdagodásának útját? Könnyű a lenyúlt állami milliárdok után szabadversenyről meg öngondoskodásról fecsegni.


Powered by ScribeFire.

kedd, június 26, 2007

1:2

A Gondola publicisztikáiról

Bele-beleolvasok a Gondola publicisztikáiba ma is. Régebben élvezettel olvastam írásaikat, manapság egyre inkább csak bosszant, hogy miért kell alapavető tényektől elrugaszkodni, kifordítani a valóságot, összeesküvést látni minden bokorban.




1. Még tetszik is, bár kissé langyos. De legalább jogosan oszt ide és oda is.




2.1 Nem idézek, ott a link. Maga a bevezető szöveg elég bosszantó. Nem világos, hogy a haza iránti lojalitás nem a kormány színétől függ? Aki nem adózik most ellenállásdiból, az talál majd okot, hogy máskor se adózzon. Rossz kezekben van a kormány? Igen. Lehetőség lett volna leváltani? Igen, csak az ellenzék volt szíves alulmaradni a rendszerváltás utáni leggyengébb kormánnyal szemben.

A magyarok évtizedek óta egyéni stratégiákkal próbálnak kibújni a közösség iránti kötelezettségek alól.
Ez igaz. De erre nem megoldás, hogy kényünk-kedvünk szerint felrúgjuk a közösség iránti lojalitásunkat, mert akkor mások is felhatalmazva érezhetik magukat arra, hogy adott esetben ők is ugyanezt tegyék. Nem megvenni a BKV bérletet, mert Gyurcsány van hatalmon nem ellnállás, hanem visszaélés azokkal szemben, akik fizetnek. Lopás, hogy világos legyek.




2.2 Visszaélés a statisztikával. Meg szokásos jobbos toposz: Gyurcsány népirt, míg Orbán alatt persze nőtt a születésszám, hála a Vezér politikájának. Talán érdemes lenne hörgés helyett kissé megvizsgálni a tényeket (csak így, kapásból , különösebb statisztikai apparátus nélkül). Magyarországon évente kb 90 ezer gyermek születik. Ha a meddőségi központ lehetőségeinek felelőtlen szűkítése (ami elítélendő) miatt 150-nel kevesebb gyerek születik, az 1/4%-os csökkenés. A népirtáshoz talán kevés. Vagy mégis? Csak haladó konzervatívnak kell lenni?

Hogy miért növekedett Orbánék alatt a születésszám? többek között azért, mert a '70-es évek elején született, nagyobb létszámú korosztály akkor lépett szülőképes korba. Lehet hatása az Orbán kormány intézkedéseinek, de valószínűleg közel sem annyi, mint egyes (tömeges) egyszerűek gondolják. A demográfiai folyamatok a túlságosan is összetettek ahhoz, hogy négy év néhány intézkedése komoly nyomot hagyjon rajta.



Attól, hogy nem űzünk racionalista politikát, nem árt, ha használjuk a józan eszünket.

KSH adatok a népesedésről





Powered by ScribeFire.

Erről kellene beszélni

inforadio.hu - Orbán Viktor egy kubai fogoly védnöke lett

Végre egy említésre méltó lépés OV-tól. Ez kiállás az emberi jogok, a demokrácia, jogállam, szabadság mellett. És mellesleg megfelelő válasz a Che Guevarat istenítő forradalmároknak. Végre egy vállalható, nem kvázi-szocialista, nem irreleváns, nem értékelhetetlen megnyilvánulás.



És még

Talán így kellene Gyurcsányt osztani, nem azzal, hogy ideggyenge. Szürke, fantáziátlan, populista.







Powered by ScribeFire.

hétfő, június 25, 2007

Dogmatizmus fél győzelme

Megszűnik az OEP, lesznek helyette több biztosítók. Mer' az magában csodaszer.

Csak néhány, egész lényegtelen kérdésem maradt:

  • Mitől tűnik el a hálapénz?
  • Kialakulhat-e eleve torzított piac a biztosítók között? (Már látom, ahogy Észak-Magyarországért tülekednek.)
  • Ha idős leszek és rákos, jut-e meggyógyítanak-e?
  • Hogyan biztosítják, hogy mindenki fizessen, vagy legalább tudják, ki fizet utána?
A legfőbb probléma: a 9,9 millió magyarból kb. 2-3 millió aki miatt megéri, a többi nyugdíjas, munkanélküli, segélyezett, minimálbéres és gyerek.





Powered by ScribeFire.

péntek, június 22, 2007

haladó kormányzás

inforadio.hu - ÁSZ: tervszerűtlenség és kapkodás a sztrádaépítésben

A Mo. Rt igazgatótanácsa mintha nem állan a helyzet magaslatán. Az ÁSZ megint tett néhány kellemetlen kijelentést. Végül is sikeres és thetséges üzletemberektől mi mást várhatna az ember?

De van máááááásik...

Lehetséges lesz a vízművek privatizálása

Mert a magántulajdon oly hatékony és jó és tökéletes, nézzünk csak meg egy teszkót. Főleg egy olyan területen ugye, mint a víz- és csatornaszolgáltatás. Ahol kizárni senkit nem lehet teljesen (még... közegészségügyi okokból). Ahol nagy beruházással lehet csak piacot szerezni. Ahol nehéz elválasztani a vezetéket és a vizet, ahol területi monopólium lehet, ahol rengeteg ember kerülhet komoly veszélybe, ha elszúrnak valamit, ahol a hatósági ellenőrzés igen szigorú, stb. Abszolút alkalmas feltételek a versenynek. Vannak közszolgáltatások, melyeket nem lehet privatizálni, mert nem biztosítható a verseny, alapszükséglet és túl drága a piacrajutás. Ettől még nem adóból kell fenntartani, de a puszta üzleti érdek sem irányíthat. Víznek jönnie kell, és ezt az önkormányzatnak / államnak kell végső soron biztosítania. A piacpártiság miért jelent egyeseknél vakhitet? Nincs elég terület a vállalkozásokank?





Powered by ScribeFire.

csütörtök, június 21, 2007

Megegyezés + megszorítás

VIII.Nagyapó blogja - Miniszterelnök a Közgázon

A fenti bejegyzés kapcsán támadt néhány gondolatom.

egyesek véleménye, hogy a "gyűlölködést" a politikai pártok között fel kellene váltani az egyetértésnek. Ezen valami nagy Fidesz - MSZP összeborulást értenek, az ország érdekében. Mintha más nem is hiányozna itt, minthogy ezek ketten felosszák az országot maguk között, és felszámolják a versenyt a politikában. A demokráciához hozzátartozik a politikai verseny. Aki ezt nem érti, annak csörgő való a kezébe szavazólap helyett. Az egységkormányoknak háborúban vagy hasonló rendkívüli esemény idején lehet csak helye. Miből lehetne választani, ha nem lenne alternatíva? Talán emlékszünk még Haiderre, a sógoroknál. Pontosan azért lehetett sikeres, mert a választók úgy látták, a két nagy túlságosan is hasonló. (Az más kérdés, hogy szvsz Haider aligha összehasonlítható saját szélsőségeseinkkel.)

Mindamellett a jelenlegi helyzetben bizonyos megegyezésnek lenne helye, hiszen elég nagy bajban van az ország, és stabilizációra szükség van. (Talán reformokra is, de a stabilizáció nem reform.) Ahhoz, hogy sikeres legyen, tényleg kellene megegyezés a pártok között (a kormány ne érezze úgy, hogy választási költségvetést kell készítenie, esetleg osztogatnia egyet, hogy majd ismét megfizessük az árát). A megegyezés mindkét részről önmérsékletet követelne, és a politikai verseny bizonyos korlátozását jelentené. Csakhogy ennek ára van. Hiszen az ellenzék feladna saját pozícióiból (népszerűségét csak annak köszönheti, hogy a kormány megszorít, semmit nem kell tennie érte). Nyilván követelne cserében valamit - például a fő felelős távozását. És ezzel el is jutottam a zsákutca végére. Nincs aki az MSZP-ben Gyurcsányt válthatná, az ellenzék pedig nem fog megegyezni vele. Marad nekünk a reformnak nevezett kiigazítás kapkodása és az éles, ámde terméketlen politikai szembenállás.





Powered by ScribeFire.

szerda, június 20, 2007

Inkább feloszlatni

Hírszerző - Két újabb ország született, ahol rendben vannak az emberi jogok

Érdekes hír - nem meglepő módon Kuba és Fehéroroszország. Új mintaállamok. Mind ilyen helyeken szeretnénk élni, ugye? Ahol felelősséggel élhetsz a szólás szabadságával, vagy beveri a pofád a rendőrség.

Az ENSZ alkalmatlansága céljai elérésére eddig is nyilvánvaló volt. Fel kellene már oszlatni, a felszabaduló pénzt pedig védelmi kiadásokra és a demográfiai helyzet rendbetételére fordítani.




Powered by ScribeFire.

kedd, június 19, 2007

Változás és állandóság

"Szilvásy megbukott" - Gyurcsány régi embereket nevezett ki új feladatokra

Lánchíd rádió híre

Török Gábor véleménye

(átírva)

"Mindenki egy székkel arréb ült." - mondják.

A kormányzati szerkezet nem javult, csak az eddig a parlament által kevésbbé elszámoltatható embereket miniszterré tették. A parlamenti ellenőrzéstől viszont nem várok sokat.

Bajnai Gordon miniszterré tétele szerencsés, de inkább a fejlesztéspolitikát irányíthatná miniszterként, nem az önkormányzatit. Így egy túlságosan is vegyes tárca jött létre, olyan emberrel, akinek önkormányzati tapasztaltati nincsenek. A két terület szvsz elég különböző. Így a fejlesztéspolitika az önkormányzatokat érintő ügyekre koncentrálhat jobban, pedig annál azért szélesebb körű (vagy csak a pénzosztásnál hatékonyabban lehet a baráti önkormányzatokat támogatni). A fejlesztéspolitika megérdemelne egy önálló minisztériumot. Még sokkal többe sem kerülne, hiszen Fejlesztési Ügynökség létezik, a kormányban is számos posztot érint ez a feladat. De nyilván jobb ha eggyel kevesebb miniszter van, mintha a kormányzati struktúra átgondolt.

Aztán. Draskovics, mint a közigazgatási végrehejtásért felelős miniszter - mintha az állami szervek átalakítása befejeződött volna. Igaz, ennyi kapkodással nem jutnak sokra amúgy sem. Nyilván a hatékonyságot fogja segíteni, hogy a kancellári mellé másik minisztert is tettek (esetleg nem a kormányzásról van szó, hanem a belső hatalmi egyensúlyról).

És maradt Szilvásy is, gondolom titkosszolgálati sikereire tekintettel kapta meg a régi-új feladatait. Titkosszolgálatok és kormányzati informatika.  Elmaradott vagyok rettenetesen, de nem értem, miért  kellene miniszternek felügyelni a hivatali infrastruktúra részét képező informatikai feladatokat? A következő lépésben a takarítókat is miniszter irányítja?

Az átalakítás vesztese Lamperth Mónika lesz, aki a szociális és munkaügyi tárcát kapta meg. Rossz nyelvek szerint, a megszorítások következő hulláma még előttünk van, és az pont a szociális területet fogja érinteni.

Szóval, az átalakítások ismét csak a kapkodás jeleit mutatják. A kormányzati struktúra inkább a szocialisták belső hatalmi viszonyait tükrözi, mint átgondolt kormányzati elképzeléseket.





Powered by ScribeFire.

Kormányátalakítás és boroscimke

Cimkét a borra - Boris Johnson egy angol hivatalnok borügyi ámokfutásáról. Az ötlet annyira abszurd, hogy azt hitte, Brüsszelből jön, de tévedett. Mi lesz veled Anglia?



Hírszerző - Gyurcsány "terepasztal-játszadozása" SZDSZ-es tragikomédiával

Félig központosítás, félig a kommancsok belső hatalmi játszmája a kormányátalakítás - az eddigi hírek csak megerősítettek ebben. És az ún. liberális párt asszisztálása is szép. Kint is meg bent is, egyszerre. Fletó próbálkozik, hogy együtt vigyék el a balhét, ezzel viszont magával ránthatja az egész szocialista pártot. Saját szempontjából érthető, mert párton belüli helyzete meggyengült, és lépéseivel semlegesíteni próbálja a belső ellenzéket (kapnak hatalmat is, meg felügyeletet is). De sem a kormányzásnak, sem az országnak nem használ.




Powered by ScribeFire.

péntek, június 15, 2007

Dübörgő oktatási reform

Index - Politika - Szcientológusok képezhetik a magyar pedagógusokat

Nyilván a reform jegyében. Egy kis alternatív oktatási forma? Nincs elég bajunk, csak a szcientológusok hiányoznak.

Szvsz vissza a klasszikusokhoz. Egy kis latin, római szerzők, európai és magyar történelem, stb.

Ismeritek John Lukács Történelmi tudat c. művét? Érdemes olvasni, most éppen az európai történelemről szóló részt.





Powered by ScribeFire.

szerda, június 13, 2007

Levezetés

inforadio.hu - Diákok előtt magyarázta a bizonyítványát Gyurcsány Ferenc

Magyarázkodik egyet. Csökkent a központi közigazgatás létszáma - és ehhez kapcsolódóan visszaesett a teljesítménye. Nézzetek körül bármelyik minisztériumban. A kormányzás hatékonysága összességében nem javult. Mondok egy példát is. Sok programból álló csomag, némi beszámolgatásra szorulna. Mit csinál a minisztérium? egy fél évig ül, azaz inkább aktatologat,  dobálja a feladatot egyik részétől a másikig, majd lepasszolja a háttérintézménynek, akik továbbadják külsősöknek. Majd elkészül valami, amire eredetileg fél év lett volna, néhány hét alatt. Raformkormányzás az új reformkorban. A híreket figyelve, újabb minisztercserék várhatóak. Keresnek mindenféle szalonképes indokot, de a háttérben szerintem esik szét a kormányzat. Fletó szürke eminenciása botrányok középpontjában - mondjuk augusztus huszadikán sem állt már helyzete magaslatán, de mindig van lejjebb; a várható utód Kiss Péter, az egykori ellenlábas. Talán Kóka is távozik, és a rendkívül sikeresen mindenkit maga ellen fordító Ágnes asszony úgyszintén (akinek alkalmasságáról azért sokat elárul a nevezetes minden negyedik beteget félrekezelnek). Majd siratják, hogy fletót maga alá temette a reform. Pedig dehogy. Saját akarnoksága, a négy évnyi nem kormányzás, majd a kapkodás lesz a veszte. Akkor, ha harmadszorra már nem tudja eladni a jól csomagolt semmit.





Powered by ScribeFire.

szerda, június 06, 2007

Jó lenne, de - nem érdekük

Hasznos lenne, tehát elvetendő

A 2-es metró és a gödöllői hév összekötésére még egy ideig várni kell.



Tudna ám kormányozni

de továbbra sem akar a koalíció (nyilván figyelmen kívül hagyják ezt is.). Az ÁSZ és a Corvinus egyetem tanulmánya a A KÖZSZFÉRA ÉS A GAZDASÁG VERSENYKÉPESSÉGÉRŐL. Nem éppen rövid, de az Index alapján nagyjából a lényege nyilvánvaló, sőt köztudott. Levezethető belőle bármely értelmes politika számára néhány cselekvési alapelv is.

Depolitizálni kell a közigazgatást, még akkor is, ha ez csökkenti az elosztható konc mennyiségét, és korlátozza a kormányzat hatalmát. Ez nem feltétlenül demokratikus, hiszen a közigazgatás nem választott, de talán a fékek és ellensúlyok rendszere sem lebecsülendő.

A reformhoz idő kell, nem néhány dogma. Újra kell gondolni az állam szerepét, de ez nem megy az egész társadalom nélkül. (Mellesleg elég érdekes, hogy a liberálisok, akik a fene nagy szabadság szószólóinak tartják magukat, bizonyos kérdésekben a legrosszabb értelemben vett dogmatikusok. Ellenben szertik ellenfeleiket vádolni ezzel. De látszik, hogy a dogmákról csak előítéleteik vannak, és hírből sem ismerik a dogmák kialakulásának hátterét.)



Egy kis külpol.:

Az éledező birodalom - Putyin veszélyes játéka



40 év történt: a hatnapos háború és Izrael















Powered by ScribeFire.

kedd, június 05, 2007

Kis összefoglaló egy nagy emberről

Index - Politika - A meddő önvizsgálatok embere a kancellárián

Mit is lehetne ehhez hozzáfűzni? Üzleti és kormányzati sikertörténet - vadkelet, AD 2007., EU-ba belelépésünk után 3 évvel.

Tegyük mellé a tegnapi Frei dosszié legyen béke és nagykoalíció ötletét.





Powered by ScribeFire.

kedd, május 29, 2007

Jósda és haladás

Hatékony kormányzás 2007 (Hírszerző)

Ha semmi nem jön össze, majd a kormányzati jósda segít. Kis színes a progresszió tengerén. Meg evidence based policy, ugye?



Új iraki módszerek

Felkelés-megelőzés, lakosság maguk mellé állítása, és a lényeg: olyan rendfenntartó erő kell amelyik elfogadott helyben, és nem olyan, ami az amerikai elvárásoknak felel meg.





Powered by ScribeFire.

péntek, május 25, 2007

A címer, amit megérdemlünk

w



A lankák fölé tornyosuló óriás völgyhíd, mint magyar jelkép. Nem valami kíméletes, de találó.





Powered by ScribeFire.

csütörtök, május 24, 2007

Index - Tech - Lőttek a negyedik hatalmi ágnak

Érdekes, érdekes.

Hogy hozzátegyek valamit az új világhoz: nem tudja valaki, mi volt az a villogó rendőrautó sor a villamos mögött 5 körül, a Margit körúton?

Ehhez képest, nálunk tavalí még megostromolták  a TV-t, hogy beolvastassák követeléseiket. Pedig a tüntetők szomszédságában ott a Parlament Cafe, némi wifivel. De mindegy, kormányunk is, népünk is le van maradva néhány évtizeddel.

Írhatnék még a rendőrség botrányairól, de  mások már megtették.  Gyurcsány  reakciója és tettei jellegzetesek:  amikor oka lett volna kirúgni a főrendőröket, nem tette, viszont most, a botrány? vagy más (taktika?) hatására lépett. A lényeg nem az egyes esetek, hanem ezek halmozódása. De legalább világos a kép - ahogy az állam és az ország egészében.

Érdekesebb lenne a jovonk.hu-n megjelent Fidesz anyagról írni, és keresgélni benne a szocializmus és kapitalizmus megnyilvánulásait.





Powered by ScribeFire.