péntek, február 22, 2008

Kampányolok egy sort

3 igen. Remélem, Gyurcsány belebukik és előrehozott választások lesznek.

csütörtök, február 21, 2008

Hozzászólás a posztkommunizmus vitához

Against All Modernity: Magyar Konzervatív Nyiffnyaff: A Posztkommunizmus Ellen
A kommunizmus baloldali, a baloldaliság szokásos hibáival (elméleti elképzelés ráerőltetése a valóságra, erkölcsi relativizálás, erőszakos, stb.) - de most nem ezen van a hangsúly.
A kommunizmus és öröksége Magyarországon
Akarjuk, nem akarjuk, velünk él, bizonyos tekintetben részei vagyunk. Nem tudjuk újraírni a valóságot magunk körül, a valóság adottság. Adottak a politikai szereplők is, ennek minden hátrányával együtt, és nem fogok arról írni, hogy ki kelene ütni az MSZP-t alaposan, és megcsinálni egy baloldali pártot. Ez ugyanolyan forradalmi elképzelés lenne, mint amit egyébként nem kedvelek. De ez a helyzet a politikusok problémája. A billentyűzet mögül könnyebben lehetek egyértelmű és kemény. A klerikális reakciós gondolkodást pajzsul használva: elítélni a bűnt, de megbocsátani a bűnösnek, és nem mentesíteni feltétlenül a következmények alól (Jn 8,11).
Kezdjük onnan, hogy Magyarországon kommunistának lennei, erkölcsi rossz. A kommunizmust idegen megszállók kényszerítették az országra, a hatalom eredete teljesen illegitim (gondolom egyértelmű, hogy sem a szovjet tankok, sem a kékcédulás választások nem lehetnek forrásai törvényes és jó hatalomnak). Ahogy Kádár hatalomra került, az a hazaárulás tipikus esete, ilyenért a megérdemelet jutalom a kötél lenne. A kommunista hatalom eredete törvénytelen és erőszakos, a hatalom gyakorlása tehát zsarnoki. Ebből következik, hogy aki a zsarnok mellé áll, az rossz oldalra állt, a törvénytelenség mellé, és részese a zsarnok bűnének. Nem ugyanolyan mértékben, de ez részletkérdés. Hogy sarkosan fogalmazzak: minden MSZMP tag elítélhető, mert tudatosan a jól felismerhető rossz mellé állt.
A rendszerváltást sokan sokféleképpen értelmezik: gazdasági szükségszerűség, kiegyezés. Ez az érvelés számomra nem elfogadható, mert valójában nem tesz különbséget jó és rossz között. A jelenlegi kormányzat "szocializmus kritikája" ezért számomra hamiskás, hiszen nem a lényeges kérdésekről beszél (mondjuk a politika erkölcsi vonatkozásait el sem ismeri), csak elég demagóg módon bizonyos tulajdoni, finanszírozási kérdésekről. Ezekről is balos módon, de aki akar utánanézhet: ezek forradalmárok, csak a zászlón most kapitalizmus van.
De a rendszerváltás erkölcsi fordulópont is: a választások után megalakuló új kormánnyal helyreállt a törvényes rend az országban, végetért a bármilyen puha és engedékeny, de akkor is zsarnokság kora. Sajnálatosan az új rendszer születési hibával jött a világra: nem történt meg a felelősség megállapítása. Csak azt halljuk, hogy az MSZP végül is rendszerváltó párt, arról szeretnek hallgatni, hogy ők az zsarnokság szervezett örökösei, és a zsarnokságban szerzett különféle előnyökkel most is élnek.
Így viszont én is kommancsozni fogok.
Végül
Más az elmélet és a gyakorlat. Bizonyos dolgokban együtt kell működni, és azt csak a különféle társadalommérnökök képzelik, hogy majd jól megmondják milyen legyen a szalonképes jobb vagy baloldal. De ez nem írja felül az igazságot. A kommunizmus elítélése alapkövetelmény. (Ha ez megvan, rátérhetünk a részletekre.) Nem mondom, hogy tárgyalási alap, bár ha abban a helyzetben lennék, megtenném. Ismerjék el a zsarnokság minden rendű és rangú támogatói, hogy hibáztak, rossz oldalra álltak. Akkor lehet valójában új közös alapról beszélni. Addig kényszerű, kibeszéletlen és alapjaiban romlott marad minden együttműködés.






szerda, február 20, 2008

Végigültem az évértékelő-évkezdő értekezletet. Tanulság: a vezetői erények közül kiemelkedik az öniróia. Különben beleőrül-beleszürkül a hatalomba.

Ez most konzervatív gondolat vagy nem?

kedd, február 19, 2008

NMV,

mint nagy magyar valóság:
"Programot működtető települési önkormányzatok, vagy általuk létrehozott civil szervezetek."
Civil szervezetet magyarhonban nem polgárok alapítanak valamilyen célra, hanem az önkormányzat. Felülről szervezett civil társadalom, mint speciális magyar jelenség. Legalább olyan jó, mint a baloldali polgárosodás.

csütörtök, február 14, 2008

TÉR erő

Fejlődő bürokrácia, modernizélés, ugye.
Egy főnökkel beszélgetve: "Ki kell jelölni a főosztályon valakit, aki elmegy kétnapos TÉR tanfolyamra". Tudjátok, az új csudijó teljesítményértékelő rendszer, Szetey Gábor hagyatéka. Aminek következtében majd jól kiderül, mennyire pocsékul (jól) dolgozik az a naplopó állami bürokrácia.
A renccer ugyanis nagy moloch. Folyton zabálni akar, mégpedig sokat. Adatokkal, jelentésekkel kell megtölteni telhetetlen bendőjét, hogy aztán indikátorokat, táblázatokat, grafikonokat és más "objektív" akármiket böfögjön vissza. Mellesleg babusgatni is kell a szörnyecskét, erre lesznek a TÉR adminisztrátorok.
Szóval: az állami hivatalnoksereg leépítendő, mert ugye lét hűt. ellenben tegyünk rá még egy kis adminisztrációt, mert attól, ha most valakinek még a szörnyecskével is kell foglalkoznia az ügyek gyors intézése helyett, hatékonyabb lesz. Egyértelműen, csak én vagyok túl egyszerű mezei vad, hogy megértsem.
Az már csak hab a tortán, hogy minden hivatalnoknak, osztálynak, főosztálynak kijelölünk indikátorokat, amivel a céljai elérését fogjuk mérni, és az alapján értékeljük őket. Mert ez ilyen egyszerű. Dönteni, mérlegelni, értékelni minek, ott van a gép, kiköpi az eredményt. Vagy mégsem?


Powered by ScribeFire.

hétfő, február 11, 2008

Tüntetési tudósítás

Képes beszámoló a Kossuth térről - 2008.02.11. Tüntetés ez egészségügyi "reform" ellen.

Történelmi portál

mszp.hu/reformkor
Reformkór.
Vezető hír az elszánt és bátor "terrorizmus" elleni küzdelem.
Milyen terrorizmus? Felgyújtott lábtörlők, és béna molotov-koktél dobálás? Kapják csak el azt a néhány idiótát, és büntetési ötletem is van: térítsék meg és állítsák helyre az okozott kárt (jól nézne ki, ahogy árpádsávosék dolgoznak a képviselők házán). De ne jöjjön már meg a józan eszünk - messze van ez a terrorizmustól.


Powered by ScribeFire.

A nagyságos parlament

reszketni méltóztatik.
Már építik a kordont a Parlament köré
Körülzárták a Kossuth teret
A nép képviselői félnek a néptől. Míly meglepő. Az a kis buta nép nem tudja, hogy neki mennyire jó lesz az új egészségbiztosítási rendszer. És tiltakozik. De, hogy meg ne zavarhassák nagyjelentőségű munkájában, és esetleg megzavarják némi tüntetők, a parlament bezárkózik.
És ne legyünk szkeptikusak a demokráciával, mert tényleg semmi okunk nincs rá. Esetleg nekik demokrácia, a többieknek meg kuss?



Powered by ScribeFire.

szerda, február 06, 2008

Wass & kapitalizmus

Másik Magyarország - Szelektív befogadókészség
Jó kis írás Wass Albertről. Különösen a végén az idézet tetszik.
Az viszont elég méretes tévedés, hogy valaki azért szavaz balra, mert konzi lenne. Hiszen Fletó & Co. a kapitalizmust is úgy művelik, mint a szocializmust, dogmák alapján, ész nélkül. Olyan is. A piacpártiságot összekeverik a piaci fundamentalizmussal, ennek a kritikáját pedig a szocializmussal. A konzi gondolkodás legyen ennél kifinomultabb - mondjuk úgy, ahogy a 32 bites színmélység különbözik a 8 bitestől.
Nem mintha a Fidesz retorikája felületesen és az indexről tájékozódva ne lenne demagóg és baloldali, megspékelve azzal a közkeletű (és a jobboldalon is elterjedt) tévhittel, hogy a baloldaliság az valami pozitív, meg a szegények és elesettek gyámolítása. A baloldaliság a rendszer az élet helyett, a dologi irányítás a felelősség és tekintély helyett, a szabadság, ami szolgaság.


Powered by ScribeFire.

hétfő, február 04, 2008

Korszerűtlen gondolatok

A vallásszabadság ma a vallástól való szabadságot jelenti. A modern ember maga akar dönteni arról, mi a jó és mi a rossz, ezzel ismételten elkövetve az ősbűnt. (önmaga napja körül kering)



Powered by ScribeFire.