Kis reakció egy nagyobb problémára
Konzervatórium - A magyar-zsidó társadalmi szerződésről
Az írással különösen nics problémám, bár számomra John Lukacs hozzáállása jobban tetszik, mert megalapozottabb, és nem ennyire egyirányú (egyenes út 1919-től a holokausztig). Meg Gyáni Gábor előadására is emlékszem: a numerus clausust pozitív diszkriminációnak is felfoghatjuk. Hogy ami az egyiknek pozitív, az a másiknak negatív? A társadalommérnökösködés már csak ilyen, akárhonnan jöjjön is.
Mentegetni se akarom a negyvenes évak magyar államának szemétségét a zsidókkal szemben, de túlzásnak tartom, ha az egész magyarságot megkülönböztetés nélkül bűnössé teszik. Illetve tegyék, csak ne csodálkozzanak a következményeken. (Itt nem az idézett bejegyzésről van szó, bár remélem, ezt felesleges leírni.)
A baloldal és a zsidóság "közeli" viszonyának látszata manapság szvsz nem feltétlenül a realitásokra épül. A ballib kedvelt bunkósbotja az antiszemitizmus vádja, gondolom innen a tévedés. De ez nem a zsidókról szól, hanem a mást gondolók ellehetetlenítéséről. Az antiszemitizmus lett az ős és legsúlyosabb bűn, a holokauszt pedig valamiféle történelmi origó, amihez mindent viszonyítanak. Nem tudok mást, mint vallási hasonlatot hozni: a holokauszt, mint valami transzcendens esemény jelenik meg, valami abszurd megváltó áldozat, az antiszemitizmus pedig a legfőbb eretnekség. Ebből a nézőpontból logikus a holokauszttagadás büntetése - de erről már írtam - ez visszalépés a világi államtól.
A zsidó identitásnak ugyanúgy nem tesz jót, ha a holokausztot teszi meg önazonossága kiindulópontjaként, mint a magyaroknál Trianon. Mindegyik tragédia, de egyikre sem lehet egészséges identitást építeni.
És az önazonosság új lehetőségeinek felmutatásáért minden tiszteletem a Judapest.org csapatának.
De, hogy a poszt kérdésére próbáljak válaszolni: a jobboldal nem nagyon mond semmit.
A mai jobboldal sokszínű. Ha történelmi gyökereit keresném, akkor két leglátványosabb részét a Horthy rendszer ellenzékében találnám meg (kicsit elnagyolt, nézzétek el): az akkori kisgazdapárt, illetve a szélsőjobb köreiben. Az előbbi utóda a parlamenti jobboldal, az utóbbié a mai radikális jobb. Mindegyik összetett, a zsidókhoz való viszonyában is. (Ez is megérne egy külön írást.)
A "közös narratíva" úgy állítható helyre, ha mi vagyunk, ti és ők helyett. Egy közösség részei. Érdekes lenne, ha új narratíva kidolgozása mellett érvelnék, konzervatívként. Ha magyar vagyok, akkor nem tagadhatom le az országot és történelmét - a mienk, akár akarujk, akár nem. Kidobhatjuk az ablakon a '45 előtti történelmet, és kitalálhatunk egy új (és nevetségesen abszurd) konzervativizmust kizárólag angolszász alapokon, de ez nem lenne más, mint konstrukció - amit egyébként nem szeretünk.
Nincs egyszerű út. De ha közösen gondolkodunk, már megtettük a legfontosabb lépést.
Mentegetni se akarom a negyvenes évak magyar államának szemétségét a zsidókkal szemben, de túlzásnak tartom, ha az egész magyarságot megkülönböztetés nélkül bűnössé teszik. Illetve tegyék, csak ne csodálkozzanak a következményeken. (Itt nem az idézett bejegyzésről van szó, bár remélem, ezt felesleges leírni.)
A baloldal és a zsidóság "közeli" viszonyának látszata manapság szvsz nem feltétlenül a realitásokra épül. A ballib kedvelt bunkósbotja az antiszemitizmus vádja, gondolom innen a tévedés. De ez nem a zsidókról szól, hanem a mást gondolók ellehetetlenítéséről. Az antiszemitizmus lett az ős és legsúlyosabb bűn, a holokauszt pedig valamiféle történelmi origó, amihez mindent viszonyítanak. Nem tudok mást, mint vallási hasonlatot hozni: a holokauszt, mint valami transzcendens esemény jelenik meg, valami abszurd megváltó áldozat, az antiszemitizmus pedig a legfőbb eretnekség. Ebből a nézőpontból logikus a holokauszttagadás büntetése - de erről már írtam - ez visszalépés a világi államtól.
A zsidó identitásnak ugyanúgy nem tesz jót, ha a holokausztot teszi meg önazonossága kiindulópontjaként, mint a magyaroknál Trianon. Mindegyik tragédia, de egyikre sem lehet egészséges identitást építeni.
És az önazonosság új lehetőségeinek felmutatásáért minden tiszteletem a Judapest.org csapatának.
De, hogy a poszt kérdésére próbáljak válaszolni: a jobboldal nem nagyon mond semmit.
A mai jobboldal sokszínű. Ha történelmi gyökereit keresném, akkor két leglátványosabb részét a Horthy rendszer ellenzékében találnám meg (kicsit elnagyolt, nézzétek el): az akkori kisgazdapárt, illetve a szélsőjobb köreiben. Az előbbi utóda a parlamenti jobboldal, az utóbbié a mai radikális jobb. Mindegyik összetett, a zsidókhoz való viszonyában is. (Ez is megérne egy külön írást.)
A bejegyzésem témája leegyszerűsíthető néhány konkrét kérdésre: aSzerencse, hogy a kommentek között rátaláltam a szerző fenti megjegyzésére.
megszakadt közös narratívát helyre lehet-e még állítani egyszer?
Kidolgozható-e egy *új* közös narratíva (amennyiben a régit már nem
lehet vagy nem akarjuk)? A jobboldal ebben milyen szerepet játszhat?
A "közös narratíva" úgy állítható helyre, ha mi vagyunk, ti és ők helyett. Egy közösség részei. Érdekes lenne, ha új narratíva kidolgozása mellett érvelnék, konzervatívként. Ha magyar vagyok, akkor nem tagadhatom le az országot és történelmét - a mienk, akár akarujk, akár nem. Kidobhatjuk az ablakon a '45 előtti történelmet, és kitalálhatunk egy új (és nevetségesen abszurd) konzervativizmust kizárólag angolszász alapokon, de ez nem lenne más, mint konstrukció - amit egyébként nem szeretünk.
Nincs egyszerű út. De ha közösen gondolkodunk, már megtettük a legfontosabb lépést.
Powered by ScribeFire.
|