szerda, augusztus 31, 2005

Az ország bajai 1 - Trianon

Pontosabban: Melyek azok a problémák, amiket most okoz? Történelmi tragédia, de visszacsinálni már nem lehet. Erőnk sincs hozzá, se politikai (katonai) értelemben, se gazdaságilag.
A károk mérséklésének legjobb módja at lenne, ha felismernénk, hogy itt, a Kárpát-medencében közösek az érdekeink. Persze ez a 19. századi nacionalizmuson való túllépést, és a kicsik vagyunk, alkalmazkodni akarunk mentalitás levetését kellene elérni. Egyelőre, mindegyik nagy lépésnek látszik.

Hiszünk a tiszta kapitalizmusban...

Jaj de jó nekünk, hogy kedvenc minipártunk megengedheti magának a hitet. (És itt rögtön a kedevs olvasó figyelméba ajánlanám az elégséges bizonyíték c. bejegyzést) Mert a magántulajdon oly tökéletes és tiszta, és szép, ezen kívül ártatlan is, mint friss harmat. És erre jön a közterekkel. Ezek szerint Budapest köztulajdonban van, Debrecen (de szinte bármelyik vidéki várost mondhatnám) ellenben, magántulajdon. Hogy ezt eddig nem vettük észre!
Azt szeretem a honi liberálisainkban, hogy mindig képesek előítéleteimet ítéletté változtatni. Most éppen a dogmatizmusról.
A magántulajdon hasznos, de mint látjuk, nem feltétlenül jószándékú és tökéletes. Miért lenne szükség pl. a nagy-nagy áruház ellenőrzésére? Talán kikényszerítette a piac, hogy ne áruljon lejárt terméket, ne tároljon patkánymérget a polcon stb.? Nem. Az államnak kellett közbelépni, érvényesíteni a köz érdekét. Nehéz elképzelni, hogy van a szolgáltatásoknak olyan területe, ahol jobban működik a köztulajdon? Mert nem kell profitot termelnie, mert monopólium, mert fontos a közösség szempontjából.
A magántulajdon eredményes ott, ahol nagy a verseny, mert a vevő választhat. De még ez se működik jól az állami szabályozás nélkül. De vegyük csak a telefont: a Matávot úgy privatizálták, hogy nem volt versenytársa. És hol tart ma a távközlési piac? Hátrányosan érintette-e az országot ez a monopólium? Hát persze. Nézzük csak az internet eltrjedését. Nem lett volna jobb, ha azt a pénzt, amit a tulajdonos profitként zsebre rakott, az új technológiák terjesztésére használja az állam? Ezzel talán sikerült volna némi hátrányt ledolgozni – ehelyett kaptunk kakaóbiztos számítógépeket.
Jaj de jó nekünk, hogy ilyen okos és ügyes pártunk is van.

vasárnap, augusztus 28, 2005

A "gázai visszavonulás"

Na, most aztán én is jól megírom a magamét, ha már mostanság ez az egyik legjelentősebb külpolitikai esemény.

Az értékelések szerint ezzel az egyoldalú lépéssel nagy lehetőséget kaptak a palesztínok, kérdés, hogy élni tudnak-e vele. Az izraeli kormány ettől a lépéstől válságba került, akár előrehozott választások is lehetnek. De a folyamatot visszafordítani már nem lehet, most a palesztín hatóságon a sor. Ha csekély ismereteimmel körbenézve az arab világban, nem sok biztatót látok. A stabil államok általában tekintélyelvűek, ami nem baj, de ki lenne Arafat után a tekintély? Irak, ahol éppen most kellene államot alakítani, nem igazán akar összeállni - kurdok, siíták és szunniták egymás ellen. (Szaddám Husszein állama stabil volt, de milyen áron?) Az új alkotmányból pedig hiányolják az iszlám megfelelő jelenlétét az ellenzők. Amerika egyelőre örül a fejleményeknek, kérdés, hogy meddig.
Izrael előnye, hogy még közel két évtizedig biztosított a zsidó többség (hvg), ami kimerül valami alig 50% feleti értékben. Nem emlékeztet ez minket, magyarokat valamire? Mintha csak az 1900-as évek magyar nemzetiségi arányait látnánk. És aztán?
Bátor lépés, beláthatatlan következményekkel. És azóta volt már egy merényletkísérlet, továbbá a Hamasz sem akarja letenni a fegyvert. A közéleti Hoppálnak (aug. 26.) igaza van: bátor lépés - kiszámíthatatlan következményekkel.
Ajánlatt: Pat Buchanan a kivonulásról

csütörtök, augusztus 25, 2005

Az elégséges bizonyíték

Vita, illetve inkább kommentárok az RR-en W. K. Clifford feltevésével (Rossz, ha valaki elégséges bizonyíték nélkül hisz.) Tényleg? De mi az elégséges bizonyíték? A természettudományos? De nem úgy működik a természettudomány, hogy bizonyítékokat keres, akár egy-egy állítás cáfolatára is? Számít az épen itt elég jól működik bizonyosságán kívül egyéb? Ez nem azt jelenti, hogy ne lenne érdekes, vagy hasznos. De bizonyosságának korlátai vannak. A kommentárok elsősorban nem a természettudományos tudásra reagáltak. A vallás, illetve a hit került a középpontba, mert állítólag a hit(em) alapjai "abszolút őrültségek", bár magam nem biztos, hogy az vagyok. Avagy mégis.
Ismét a szokásos téma: vannak hitek, a divatos pol. korrektek, ezek jók, és vannak hitek, pl. a történelmi vallások, ezek rosszak. Arra, hogy Isten létezik, ezek szerint nem találhatok elégséges bizonyítékot, arra viszont, hogy a magzat a nő testrésze, a homoszexuálisok házasodhatnak, hogy a piac mindent megold - ezekre igen.
A relativista megmondóemberek akarnak abszolút észt osztani.

Apró örömök

Tegnap beleregisztráltam a blogringbe. Ma reggel, buzogva a munkakedvtől, a fontos olvasnivalók után megnéztem, és megtaláltam. Ott virít az összes között a kmszj. Meg az is, hogy még soha nem volt frissítve. Ez megviselte kis szívemet, és (pót)cselekvésre ösztönzött. Melynek eredménye ez a bejegyzés.
Semmi politika, semmi közélet, semmi filozófia. Pedig akár írhatnék az ameriaki színésszel fényképezkedő kultúrális pankkkminiszterről, vagy a Recta Ratio "elégséges bizonyíték" bejegyzéseiről, esetleg a tízezeregyedik kommentárt a gázai kivonulásról, ahol szvsz már megint nincsenek nyertesek.

szerda, augusztus 24, 2005

Kipróba

Változtattam a blog kinézetén, de valahogy nem akar működni.
E bejegyzés ezért készült.

kedd, augusztus 23, 2005

Szt. István napja után

Ismét elmúlt. Államalapítás, új kenyér, tisztavatás, kitüntetések, körmenet. Ez utóbbin ismét nem voltunk, és ha akarnék mentegetőzhatnék is. De nem akarok.

A legemlékezetesebb - politikai szempontból - Sólyom László beszéde. Aki nem akar aktív köztársasági elnök lenni. Amit mondott, mégis nagyot szólt. Legalábbis szerintem. Kritika és program.
Középhatalom vagyunk - népességünk szerint biztosan. És miért ne próbálhatnánk e szerint cselekedni? Az EU lehetőségeit ki kell használni, a saját érdekünkben. Ezt, illetve hasonlót már hallottam: most, hogy tagok vagyunk, már nem kell úgy ugrálni, ahogy Luxemburg fütyül.
A kettős állampolgárság. Talán (szvsz) a legerősebb, leginkább aktuálpolitikai eleme ez volt a beszédnek. Azóta elég nagy a hallgatás e körül, kivéve Gyurcsány reakcióját. Akár haladásnak is nevezhetjük, hogy nem mondott nyíltan ellent.
És végül a szabadság. Bár nekem az emberi jogok túlzott hangsúlyozása általában gyanús (nagyjából Scruton és a "követelésjog" szerint), szintén fontos mondatok. A mindent ellenőrizni akaró államnak kapóra jött a terrorizmus fenyegetése, hogy mindenkit kövessen, és belásson a szobáinkba - lassanként szó szerint is. Ki kell állni a létező, és megfogható szabadság mellett, a bizonytalan fenyegetésre hivatkozókkal szemben, akik nagyon is valós korlátokat állítanánk elénk.
Mondjuk azért, hogy senki ne szólhasson bele, mit írok munkaidő után.

hétfő, augusztus 01, 2005

SMS szavazás

Kormányunk sms kampányba kezdett. Ha már a kormányzás nem megy, legalább csinálnak valamit. Ezzel olyan sokat ugyan nem érnek el, de legalább itt, a hálóvilág végén foglalkozik velük valaki.
Okos politológusok szerint a Fidesz Nemzeti konzultáció c. össznép bulijára reagáltak ezzel. Elsőre úgy tűnt, hogy egészen sikeres. Aztán kiderült, hogy az egy választó elérésére fordított költségek kissé magasak. És most már érdektelen, hogy mi is a kérdés ezen a héten. Ügyes öteltnek tűnt a harmadik gyerek nemének megválasztásáról szavaztatni, és volt is némi visszhangja, de gyorsan kiderült, hogy komolyan venni értelmetlenség.
Szóval örömmel nyugtázhatom, hogy kifulladt, és szakértőék ismét nagyot szakértettek.