vasárnap, október 29, 2006

1956 és egyebek

1956

Anti-kommunista. A létező kommunizmus/szocializmus elutasítása közös volt a felkelők között, ha más nem is.

Ellen-forradalom. John Lukacs írja ezt az Ellenforradalomban. Ez elismerés, amolyan konzervatív módon. Nem szeretjük a forradalmat, 1789, meg a királygyilkosság óta. A forradalom legtöbbször összekapcsolódott egy íróasztal mellett elgondolt (rém)álom erőszakos megvalósításával. Hiszen a rendszer, ami ellen a normális élet igényével felkeltek, forradalmi volt. Magyarországon kicsit más a helyzet, de erről máskor.

„1956-ban a kommunizmus halálos sebet kapott, ami azonnal üszkösödni kezdett.”

'56-ban rend volt a fejekben, ezért lehetett tiszta és emelkedett.

Be kell épülnie a nemzeti legendák közé, úgy, ahogy 1848 is. A pesti srácoknak, az egyetemistáknak, Nagy Imrének egyaránt. A történészek meg vitassák meg, de ez nem érinti a legenda lényegét.

Ma nincs rend a fejekben, ez látszik az utcákon is. Se a tüntetők, se a hatalom fejében.

Az október 23-i tüntetések legemlékezetesebb mozzanata a tank elkötése. Van benne valami csínytevés szerű, a hatalom fricskázása.

Adatkezelés

Az Inforádiót hallgattam, és egyszer csak: a rendőrség, ismeretlen tettesek elleni nyomozás ürügyén elkérte a baleseti intézettől az október 23-án bevitt sérültek adatait. Jó, ugye? Másnapra az ügy már az adatvédelmi biztosnál volt, aki összevonta a szemöldökét, mire a rendőrség magyarázkodni kezdett, hogy ők csak azt, amit nekik szabad, és célhoz kötötten és stb.

Azért nekem bűzlik a dolog. Ha csak neveket és lakcímeket kérdeztek, abból mit tudnak meg? Kikeresik, aki már bekerült a nyilvántartásukba, és akkor mi van? Beidézik tanúnak? Milyen alapon? Azért, mert akkor éppen kórházban járt?

Nem vagyok jogász, de szerintem az ilyen tömeges adatkérés nem indokolható, és szerintem önkényességre ad alapot, így egy jogállammal nehezen összeegyeztethető.

Történelmi alkotmány

Hallottuk a tüntetők egy részétől, hogy vissza kellene térni a történelmi alkotmányhoz. Mihez?

1946-ig, ún. történeti alkotmányunk volt, ami egyes törvények részeiből, és joggyakorlatból állt. És, nem elhanyagolható módon folyamatos hagyományból. Azóta azonban volt 40 év „szünet”. Lecsókolbászkerítéses legvidámabb barakk. A folyamatosságban egy kis hiány. A szakadás előtti viszonyokhoz nem tudunk visszatérni, törvényeink újak, joggyakorlatunk már más. A történeti alkotmány követelése szentkoronás-turulos zagyvaság, értelmetlen és megvalósíthatatlan, mert csak az alapjai hiányoznak. Egyébként is. Az az alkotmány, amiről álmodoznak, ugyanúgy egy kihirdetett, kézbe vehető alkotmány lenne, mint a mostani.

Amiről azt érdemes megjegyezni, hogy ez maradt benne a legváltozatlanabb: „A Magyar NépKöztársaság fővárosa Budapest.”


Technorati Tags ,,

csütörtök, október 19, 2006

Egy kis összeesküvéselmélet az energiáról, gázról, atomról, Gyurcsányról és Orbánról, megspékelve a kormányválsággal.

Matula magazin

UFI blog

Hogy igaz vagy nem, azt nem akarom eldönteni. Elsőre logikus, de minden összeesküvéselmélet az. Az ilyesmiről 30-50 év után derül ki az igazság. (Pl.: afganisztáni felkelők fegyverellátása)

Elfogyasztói társadalom

A fogyasztási hitelek lázáról.

Mielőtt bárki is bedőlne a (havi) 1%-os kamatnak.

Torynak, komment helyett

Ha egy egyén/szervezet romlott, önbizalomhiányos, szereptévesztett, akkor veszélyes, ha hatalom kerül a kezébe. Nem fogja tudni mérsékelten használni, nem képes mérlegelni. Félelme és önbizalomhiánya elvakítja. Vagy nem lép fel kellő eréllyel, mert fél a következményektől, ha viszont nyeregben érzi magát, akkor féktelen tombolásba kezd, és kiéli minden frusztrációját - adott esetben az első szembejövőn.

Talán mindneki megfigyelte már magán, hogy van olyan, amikor valami feldühíti, de tehetetlen, és máson vezeti le az agresszióját. - Ez egyénileg sem jó. Hát még szervezeti szinten.

A hatalom az anarchisták szerint rossz, a zsarnokok szerint önmagáért való. Mindkét álláspont káoszhoz vezet, az pedig erőszakot szül. A jó rend nem hatalom nélküli, hanem mérséklet hatalmú.

"Nem volna fölöttem hatalmad, ha onnan felülről nem kaptad volna." (Jn19,11) A hatalom felelősség.  A hatalom legfontosabb korlátja a hatamat gyakorló erkölcse, hogy el merjen számolni tetteivel. Ha ez nincs, a hatalom zsarnoki lesz.

A civilizált és  a kaotikus ország között számos különbség lehet, az egyik éppen a hatalom gyakorlásának módja.

A rend a fejekben és a szívekben kezdődik, nem a törvényekben.

Baj van a szerájban (HVG) Csak hogy mentegessem a HVG-t.

hétfő, október 16, 2006

A Heti válasz cikke a hazugság-zavargás rendőri akcióiról: Visszavágó (okt. 5.)

Az Index: Ez nem Amerika, kisköcsög!  2006. október 10.

 

A nap problémája: Ha Orbán / Gyurcsány egymagában veszélyes a demokráciára, akkor nem véletlenül a demokrácia helyi változatával van a probléma?

csütörtök, október 12, 2006

inforadio.hu - Nem Gyurcsány a fontos, hanem a reformok

inforadio.hu - Nem Gyurcsány a fontos, hanem a reformok
Csak nem? Végre kimondták - a költségvetés rendbetétele a fontos, nem Fletó személye. Ledőlt egy újabb hazugság. Ezek után kevésbé lehet majd arra hivatkozni, hogy a külföldiek csak Gyurcsányban bíznak, ezért kell maradnia.
És persze a csomaggal, meg a kormány szándékaival is van némi probléma.
Van alternatíva, még ha nem is látszik, hogy ki az jelenleg. A vége felé pedig lehet olyan érveket találni, ami egy szakértői kormány felállítása mellett szólna.

szerda, október 11, 2006

Unom a politikát. Illetve csak ugyanazt tudnám leírni, mint eddig.

Semmi lényeges nem történt az utóbbi napokban.

Az Index is felfedezte a tüntetések néhány áldozatát, véletlenül azokat, akiket a Heti válasz is. A történet borzasztó, a barbár, önuralom nélküli hatalom iskolapéldája. Be kell látni, barbár országban élünk.

Olvassatok inkább John Lukacsot. pl.: ezt Meg a Történelmi tudatot. Igen érdekes.

 


Technorati Tags     ,

csütörtök, október 05, 2006

Tanítóbácsi figyelmeztetése után - a Fidesz mégis részt vesz a pénteki parlamenti bizalmi szavazáson. A felelős ellenzéki pozíció. Mi lenne ebből az országból, ha az ellenzék legalább néha előre gondolkodna? Valami stratgéia, tervezés - teljesen ismeretlen fogalmak arrafelé?

Legyen Habsburg Ottó a király, és nevezzen ki darabontkormányt. Sokkal többre mennénk vele.

Érdekesség:

1994 - szakértő kormányzás, Horn Gyulától

2006 - szakértői kormány, Orbán Viktortól

Változatok szakértelemre.


szerda, október 04, 2006

Olvassatok Toryt is!

Tory: Választás, Demszky ÉS dícséret
A jelenlegi válság tovább erősítette azt a meggyőződésemet, amit nemrég már írtam: a demokrácia magában kevés, csak utat nyit mindenféle demagógoknak. Fékek és ellensúlyok kellenek, a hatalmak valódi korlátozása - független hatalmi tényezők.
A valóság persze más: a szocik tegnapi egységes kiállása Gyurcsány mellett tényleg színjátékká teszi a bizalmi szavazást. De számított valaki másra? Nincs egyetlen ember se köztük, aki érezné a helyzet fonákságát?

Az önkormányzati választásokról
Hol nyert sokat a Fidesz? Az éppen felszámolandó megyékben. És az, hogy a megyerendszer átalakításához kétharmados törvények kellenek, még nem biztosíték, hogy ne lehetne jelentéktelenné tenni őket adminisztratív eszközökkel. A települési önkományzatok szintén nem túl önállóak (pénzügyileg), a fejlesztési pénzek felett pedig egy jó haver ül, aki alig elszámoltatható. Az ellenzéki önkormányzatoi többség ugyan ellensúly, de elég gyenge.

kedd, október 03, 2006

Gyorselemzésünk következik.

(és nagyképű sem vagyok)

Az önkormányzati választás megvolt, eredmények majdnem tökéletesek, talán a főpolgármester az egyetlen kellemetlenség. De most az önkormányzati eredmények nem a legfontosabbak.

A vasárnap legnagyobb jelentőségű eseménye a köztársasági elnök beszéde volt. Megismételte a véleményét, gyakorlatilag távozásra szólította fel Gyurcsányt. Szerintem ez volt a további események elindítója.

A szocik első meglepetésükben kiakadtak (Szili Katalin reakciója: „a köztársasági elnöki hivatalhoz méltatlan”), ehhez társultak a liberálisok is (a blogok között is, pl.: Bakura bejegyzése), de ezek szerint Sólyomnak igaza van.

A választások után, az addig semmiféle közjogi következménnyel nem jár álláspont a miniszterelnök részéről megváltozott (Mi az hogy! Nagyon is!): már érzik a következményeit, és hirtelen ötlettől vezérelve Gyurcsány bizalmi szavazást kért maga ellen (szerintem leginkább Sólyom beszédének hatására). Kockázatos is lehet ez a lépés (bár a SZDSZ, ahogy a liberálisoktól elvárható, gondolkozik azon, hogy képviselői számára kötelezővé tegye a Fletó melletti szavazást, de ez legyen a „szabadság” barátainak baja). Bár Gyurcsány érzi, hogy a párton belül nincs alternatívája, és senkinek eszébe sem lesz leváltani (megtalálták a viktorukat, de látszik, hogy nem csak előnyei vannak haha).

És akkor lássuk a Fideszt: igen határozottan léptek fel, 72 órás ultimátumot adtak a szocialistáknak Gyurcsány menesztésére. Több mint merész lépés. Inkább vakmerő. Valószínűleg a szocialisták ettől úgy érzik, hogy sarokba szorították őket, ezért még erősebben támogatják Gyurcsányt – aki már utóvédharcokat vív. Vége, csak még nem látja.

Ja, és tegnap az adatvédelmi biztos is nyilatkozott a hazugságos ügyben, nem éppen GyF mellett…

A válság gyors megoldása lenne az ország érdeke. A legegyszerűbb megoldás a kormányfőcsere, akár Bokrosra is (őt legalább szeretné a pénzeszsák). (Mondjuk nem értem, hogy a fideszes ötletek, mert programról nem beszélhetünk, miért nem tetszenek a külföldieknek (foglalkoztatás növelése, ami kulcskérdés, adócsökkentéses gazdaságnövelés), de tegyük fel, bolond vagyok.) Viktor nem lesz miniszterelnök, mert egyrészt nem akar, másrészt kicsi az esélye az új választásoknak. Ezt a Fidesz sem követeli, csak Fletó távozását. A „szakértői kormány” pedig jót tenne az országnak, és a politikai elitnek is (mert végsős soron egyikük se viszi el a balhét – a kellemetlen intézkedésekért a szakértők lesznek a felelősek). Sőt. Akár hasznos is lehet, hogy van másmilyen politika is.

És végül az utcai politizálásról

Demokrácia van, néphatalom, vagy mi, akkor pedig a nép igenis politizálhat, nem csak négyévente kétszer, amikor nagy kegyesen megengedik neki. Közös ügyeink nem Dörmögő Dömötör, kiszfiú és kalapos néni játékai. És a nép, ha úgy tetszik neki, az utcára megy. Furcsa egyese hozzáállása a demokráciához. Még a végén kiderül, hogy komolyabban veszem - pedig nem tartom sokra - mint a hivatásos demokráciabajnokok.


Technorati Tags     ,,,