kedd, december 17, 2002

Egy kis Trianon

December 1. és a folytatás December elseje Romániában nemzeti ünnep. A gyulafehérvári gyűlés volt akkor, 1918-ban, ahol elhatározták, hogy az összes románok lakta terület egyesül. (Magyarországból csak a Tiszáig tartó részlet érdekelte volna őket, rajta olyan színromán településekkel, mint pl. Debrecen) Az ünnep mai értelmezése nagyjából olyan, mintha itthon a bécsi döntések emléknapján tartanánk nemzeti ünnepet. Ez a dátum, csak 1990 óta ünnep odaát. Na, ezen a napon együtt ünnepelt Budapesten, a Kempinski - Hotel Corvinusban Nastse román min. elnök, D-209, Göncz Á. Egy, a háta mögött csak őrnagy úrként (vagy elvtársként) emlegetett romániai magyar szenátor. Nastase megjegyezete, hogy örül, hogy együtt ünnepeltek, bár tudja, hogy ez Romániának öröm, de a magyaroknak „valami más”. Úgy látszik, másokkal ellentétben nagyon jól tudta, hogy mit ünnepel: a román nacionalizmust, és magyarellenességet. Érdekes, hogy a máskor nacionalizmus ügyben oly érzékeny emberek ebben az esetben lapítottak. Ja, most nem a magyarokba lehetett volna rúgni…úgy látszik, ami itt elítélendő, az román részről támogatandó. Mármint hogy magyar részről. Érdeklődve várom, hogy az 1940-es kolozsvári bevonulás évfordulóján jövőre együtt ünnepel-e Nastase, Funar és D-209 Kolozsváron. Meddig még? Kovács László Románia érveit hangsúlyozta 2002. december 16. 20:59 MNO Keresztes Lajos A koppenhágai „sikerektől” láthatóan megviselt főállású pártelnök, a mellékesen külügyminiszter Kovács László, néha szakít magának időt arra, hogy Magyarországon a bennszülötteket nevelgesse. Eközben szinte nincs az a bukaresti, vagy pozsonyi provokáció, melyért ne a budapesti kormányzat kérne bocsánatot… Ebből szempontból tanulságos volt Kovács László december 3-i válasza Simicskó István – vezető magyarországi politikusoknak, a december 1-i román ünnepen való részvételét firtató – interpellációjára. Az MSZP elnöke felmondta az összes, a gyulafehérvári gyűlés melletti hamis román érvet, s jól jelezte, melyik állásponttal azonosul, hiszen Erdély helyett folyamatosan Romániáról beszélt. A tények makacs dolgok, a dátumok makacs dolgok – hajtogatta december 16-án a Magyar Rádióban, miközben gondosan ügyelt arra, hogy egyetlen tényt és egyetlen dátumot se említsen. Azon sem ártana elgondolkodni, hogy meddig maradna életben az a szlovák politikus, aki arra a felfedezésre jutna, hogy miután Rév-Komárom, vagy Dunaszerdahely magyar többségű, így azonnal odébb kell tűzni a határkarókat. Érdekes szemléletre vall az a bejelentés, hogy Erdély lakosságának többsége nem magyar. Bill Clinton még úgy tudta, hogy az etnikai elv nem kizárólagos a politikában, hiszen ez ötezer új országot jelentene. Csak remélhetjük, hogy soron következő washingtoni útján ezt a felismerést meg fogja osztani George W. Bush-sal is. Hiszen a 2000. évi amerikai népszámlálás szerint – ott szabad ilyet kérdezni – a legnépesebb államok, Kalifornia, Texas, Florida és New York már nem fehér többségűek. Hatalmas tempóban tör előre a latin elem. Ha tehát néhány San Diego-i dokkmunkás megszavazza – a gyulafehérvári gyűlés példáját figyelembe véve – az állam visszatérését Mexikóhoz, akkor nincs mit tenni. Miként az egyre öntudatosabb latinok fogalmaznak, amit a jenkik 160 éve elraboltak, azt most a népszaporulattal és bevándorlással visszafoglaljuk. Nem véletlen, hogy egyre gyakrabban vetik fel amerikai fehér politikusok a faji elkülönítés visszaállításának gondolatát. Nyilvánvalóan Medgyessy a kiváló francia kapcsolatait arra is felhasználja majd, hogy közölje a gallokkal, azonnal menjenek haza Elzászból, hiszen még ma is ők alkotják ott a kisebbséget. Esetleg felvetheti németországi testvérpártjánál, az SPD-nél, hogy miért tartozik még Köln török többségű Mühlheim városrésze a szövetségi köztársasághoz. De nézzük meg a XX. század eleji Erdélyt a tények tükrében. A Romániához csatolt területeken 1910-ben 53 százalék román, 11 százalék német, valamint 35 százalék magyar élt. Miután a magyarországi románság ismerte a hegyeken túli állapotokat, ezért néhány politikai kalandort leszámítva nem merült fel többségükben a Szent Istváni államtól történő elszakadás igénye. Az okok azonosak azzal, amiért például a németországi törökök is elviselik „keserű elnyomatásukat”. Az összehasonlíthatatlanul magasabb életszínvonalon túl, Magyarország jogállam volt, kisebbségvédelmi törvénnyel. Az erdélyiek értesültek az 1907-es román parasztfelkelés borzalmas leveréséről, de személyesen is tapasztalatokat szerezhettek leendő „felszabadításuk” mikéntjéről 1916. szeptemberében. Ekkor tört be három román hadsereg Erdélybe. Nyelvi problémák nem lévén az erdélyi románokból sokkal könnyebb volt kiverni, hogy hova rejtették el vagyonkájukat, mint a neolatin nyelvet akkor még alig beszélő székelyekből. (A román hadsereg összeomlását részben az okozta, hogy azok a katonák, akik már megszedték magukat zsákmánnyal, azzal egyszerűen hazaindultak. Nem véletlen, hogy a román többségű megyék követelték a leghangosabban Budapesten, Erdély azonnali visszafoglalását.) Tény, hogy néhány, a rövid román uralom alatt a megszállókkal kollaboráló személyt leszámítva, senki sem követte a visszaszorított román csapatokat, s felszabadítókat látott a bevonuló osztrák-magyar és német egységekben. A román megszállók 1918-19-ben érthető okokból még az ellenőrzésük alatt megtartandó népszavazással sem mertek kísérletezni, hanem a wilsoni pontok paródiáját nyújtó gyulafehérvári népgyűlés pótolta az önrendelkezési jog kinyilvánításának lehetőségét. A wilsonizmus komolyságáról sokat elárul, hogy a történelem két legnagyobb gyarmatbirodalom osztotta fel erre hivatkozva a zsákmányt. Bizonyára csak az én műveltségi hiányom, hogy nem ugrik be, mikor kérték olyan, sok ezer éves kultúrával rendelkező népek a francia és brit gyámságot, mint arabok, indiaiak, vagy a kínaiak. Annak ellenére, hogy 1910-ben 14 megyében voltak a románok többségben a Jászi Oszkárral folytatott tárgyalásokon, valamint Gyulafehérváron is 27 vármegyére formáltak igényt. (A wilsonizmus kovácsi abszolutizálása még a szocialista idők nemzetietlen szemléletét is felülmúlja, hiszen akkor legalább Leninre hivatkozva lehetett bírálni ezt az imperialista döntést.) Azon sem kell meglepődnünk, hogy Kovács csak a december 1-i gyulafehérvári gyűlésről tud, míg az erdélyi magyarság három héttel később megrendezett kolozsvári tüntetését még véletlenül sem említi. A megszállás folyamatáról érdemes tudni, hogy abban a pillanatban, amikor a magyar ellenállás valahol visszaverte a szervezetlenül beözönlőket, vagy elérték a számukra kijelölt demarkációs vonalat, magyar, német és zsidó túszokat szedtek. Azonnal rohantak panaszra az ország viszonyaiban gyakran tájékozatlan és elfogult antanthoz, s hivatkoztak a magyarországi bolsevik veszélyre, vagy a nemzetiségek rettenetes elnyomására. Eredményesen követelték újabb és újabb területek átadását és a magyar csapatok azonnali visszavonását egy újabb demarkációs vonalra. S a Károlyi-kormány – nem véletlenül tekinti elődjének a mai koalíció – társadalmi bázis híján jobban félt a magyar csapatoktól, így végül minden esetben engedett. Pedig, amint azt a német, vagy török példa is mutatja mindenütt, ahol az antant számottevő ellenállásba ütközött, ott mód volt a jelentős határkorrekciókra. A fegyveres honvédelemnek meg voltak az alapjai, de egy szűk csoport abszolutizálta érdekeit és a felkészülés helyett társadalmi kísérletezéssel töltötte az ország drága idejét. A március 21-i hatalomátvétel után a Tanácsköztársaság döntően a területi integritás gondolatával motivált csapatai egy sokkal kedvezőtlenebb helyzetből kiindulva komoly sikereket értek el a felvidéki hadjáratukban, e haderő felbomlása is az értelmetlen visszavonulás elrendelésekor kezdődött. Az eredmény sajnos ismert, aki nyitott szemmel jár Erdélyben láthatja, hogy az egykor virágzó tartomány ma sokkal messzebb van Európától, mint 1918-ben. Nem véletlen, hogy a román nacionalizmus féktelen magyarellenességgel próbálja meg elfedni ezt a tényt. Valószínűtlen, hogy Medgyessy, minden idők legerdélyibb miniszterelnöke ne tudná, hogy Kelet-Magyarország román megszállása magyar és zsidó százezrek elüldözésével, kifosztásával és jogfosztottá tételével járt együtt. S azt is biztosra vehetjük, hogy a szimbólumokban gondolkodni képes román vezetés e győzelme után képes felmérni a Medgyessy kormány diplomáciai súlyát. Már csak az a kérdés marad hátra, hogy a látható élvezeten túl, miért rugdossa minden adandó alkalommal a jelenlegi koalíció a magyarok nemzeti öntudatát? Csak a hatalom megszerzésére és megtartására szövetkezett koalíció provokál, láthatóan abban bízik, hogy a polgárok egy része radikalizálódik. Hiszen most, hogy elosztottak mindent, s az „Ájropuniós” pénzek sem dőlnek Budapestre, mindennél nagyobb szükség van ellenségképre. A mára teljesen pragmatikussá vált baloldalt semmi más nem tartja egyben, mint az állandó „félelem” a magyarországi szélsőjobbtól. S, ha a huncut szélsőjobb nem mutatkozik, akkor a régi szabályok szerint élesztgetni kell őket, hátha valakinél elszakad a cérna. Miként az NDK állampártja is szorgosan festegette a horogkereszteket, ha igazolni kívánta nemzetietlen politikáját, amivel alátámaszthatták örökérvényűnek tekintett érvüket, vagy mi, vagy a fasiszták. Az MSZP elnökének és a miniszterelnöknek – bokros teendőik, mint a csonka országi öntudat építése – válaszolnia kellene arra a kérdésre, ha ennyire nem tudnak azonosulni Magyarország történelmével, s számukra ennyivel vállalhatóbbnak tűnik más népek felfogása, akkor nem kellene ebből néhány következtetést levonni? S a láthatóan elmaradott nemzet állandó felszabadítási kísérlete helyett, valami jobb, „modernebb”, vállalhatóbb öntudattal rendelkező népet boldogítani? A tétényi úti üzlet és a tüntető esete Hír az MNO-n: emberke bemegy egy fénymásolással is foglalkozó üzletbe, hogy a tüntetésre szórólapot fénymásoljon. Eladó elkéri, mondja, hogy majd jöjjön vissza később. Az eladó elolvassa, hogy mi van rajta, majd felhívja a rendőrséget, hogy lefénymásolhatja-e az általa gyűlöletkeltőnek gondolt szöveget. A rendőrség odaküld egy rendőrt, aki megállapítja, hogy nem gyűlöletkeltő, majd lefoglalja a fénymásolatot, mind a százat, erről a megrendelőnek elismervényt ad. Eddig az események. Mindez egy állítólag szabad országban történt, ahol a véleménynyilvánítás szabadsága elvileg, a törvények szerint érvényesül. Az eset azért tanulságos, mert rávilágít, hogy kik veszélyeztetik Magyarországon a szabadságot: magukat a szabadság felkent védőinek tartó liberálisok. (Minden szabad, amit ők megengednek, mint tudjuk.) Azok, akik gyűlöletkeltésről, kirekesztésről, barna veszélyről kiabálnak. Itt az eredmény. A nem kellően tájékozott (valószínűleg csak a tévékből) kisemberre hatott a propaganda. Felismeri, hogy urai mit tartanak veszélyesnek, és jól beidegzett reflexek szerint cselekszik – rendőrt hív, mihelyt valami olyasmit észlel, ami szűkre szabott értelmében már feljelentendőnek számít.

Üvegzseb

Régen írtam, pedig lett volna mit. Bővebb felvilágosítás a http://www.uvegzseb.hu-n/. Egy mai újsághír a MN-ből: lemondják a Grippeneket. Helyette korszerű, ultra NATO kompatíbilis Mig-29-eseket kaphatunk, az orosz államadósság terhére. Ez jó az oroszoknak, lesz ugyanis egy NATO tag (vagy esetleg még egy…), amelyik orosz gépeket használ, orosz technikával, esetleg fegyverekkel. Támogassuk az orosz ipart, és engedjünk némi betekintést a NATO szervezetébe, technikájába. Tök jó. Az orosz titkosszolgálatnak nem kell ügynököket küldenie némi információért, elég lesz néhány szerelőt megkérdezni, milyen eszközöket láttak, milyen beállításokat alakíttattak ki a kedves magyarok. Mellesleg a svédeknek is kell egy „kis” kárpótlást fizetni, de a miniszteri fizetésemelés mellett erre is marad (a 2003-as költségvetési hiány így is rekordméretű lesz, de kit érdekel). És a svéd ellentételezésként megvalósuló beruházásokról is lemaradunk. Persze az Ericsson és a többi úgyis csak egy fatelepet hozott volna. (Vagy esetleg az egy távközlési cég? De a külföldi tőke nélkülük is jön, csak győzzük beengedni őket – lásd IBM) A dolog első ránézésre nagyon jól illik a D-209 és csapata eddigi tevékenységébe. Semmit sem folytatni, amit az a rosszfasisztaantiszemitatolvajfidesz elkezdett. Éljen a nemzeti közép és a többi lózung, nem-lesz-tisztogatás, ami-jó-azt-folytatjuk stb.