péntek, november 10, 2006

Lenovo N100

Kihasználva a sulinetet és egyéb körülményeket, beszereztünk egy Lenovo N100-as laptopot, és most írok róla három sort.

1. Kívülről gyengének látszik, főleg a gép tetje sikerült igénytelenre. Sem a szín, sem az anyag tapintása nem az igazi.

2. A gép maga viszont jó. Sokféle csatlakozó, kártyaolvasó, a teljesítményével sincs bajom, bár ezt csak az OpenOffice gyorsabb működésén keresztül próbáltam ki. Van hozzá ujjlenyomat olvasó is, de a használatát még ki kell tapasztalni. Szélesképernyős, majd ha filmet nézek rajta, vagy képet szerkesztek biztos jól kihasználható lesz.

3. Mindent egybevetve Sulinettel megérte.

Az, hogy a Sulinetet azért találták-e ki, hogy én vegyek laptopot, már más kérdés. Az intézkedés szinte biztosan nem azt az esélykiegyenlítő hatást éri el, amire szánták. Bár lehet, hogy egész egyszerűen nem lehet jobban célozni, és így érthető, hogy miért eredményezte végül azt, hogy a digitális fényképezőgépek elterjedését segítette - ami nem biztos, hogy rossz, csak nem ez volt a célja. A szigorítások után se lett sokkal jobb a helyzet. Azt hiszem, a program tulajdonképpen nem a szegényeknek tette elérhetővé a számítógépet, hanem a tőkehiányos (felső és alsó)középosztályt támogatta.