vasárnap, június 04, 2006

Trianon és egyebek

Tiranon

86 éve történt. A nagyhatalmak a lehető legrosszabb megoldást választották, és úgy tűnik az itt élő népek is, hiszen máig nem tudunk mit kezdeni vele (szlovákok, románok, magyarok, szerbek egyaránt). Talán elég lenne, ha végre felismernénk, hogy érdekeink közösek, és a közös történelem nem elválaszt, hanem összeköt. Csak meg kellene szabadulni a 19. századi nemzetfelfogástól, és az egynemzetiségű nemzetállamtól. Amit amúgy sem erre a vidékre találtak ki.

Egyebek

Hát persze, hogy a kormány, még mindig. Az eddigi leginkább központosított kormány, ami így kívülről úgy néz ki, mint nyuszi barátainak és üzletfeleinek kormánya. Hiába politikusok a miniszterek, de a döntések nem ott születnek. És persze milyen döntések: az elmúlt évek (legyünk nagyon pc-k, legyen hat) hibáit, amit nem mi követtünk el, velünk fizettetik meg. Ötvenezres elbocsátás a közszférában, összeütközés a pedagógusokkal, közüzemi díjak emelése, bérbefagyasztás, és egyéb, a kampány során véletlenül sem elhangzó ígéretek. Jó lakosságunk szívesen veszi a bürokrácia rugdosását, csak arról nem esik szó, hogy nem biztos, hogy tőlük drága az állam. A rossz munkaszervezést, a haveroknak kiszervezett magánbulikat meg ne vegyük észre, hiszen miből is lehetne majd a kis államról, meg a magángazdaságról papolni...



Technorati Tags