Munkahelyek teremtése

Nagy ígérethez legalább olimposzi hatalom kellene.
A foglalkoztatás kulcskérdés, nem véletlen, hogy a téma a pártok ötletei között fontos helyet kap. De kiket és hogyan kellene foglalkoztatni? Ha erre keressük a választ, majd foglalkoztatottsági adatokat nézünk, akkor az derül ki, hogy a részmunkaidős foglalkoztatásban, távmunkában illetve az alacsonyan képzettek foglalkoztatásában vannak a legnagyobb tartalékok.
Az első kettő véleményem szerint elsősorban szemléletváltást igényelne a munkáltatók részéről, és elsősorban a kisgyermekes anyáknak, idősebbeknek, nyugdíj mellett dolgozóknak és más, speciális igényű csoportnak jelentene lehetőséget. A szemléletváltást azért tartom a legfontosabb tényezőnek, mert ha egy munkáltató azt gondolja, hogy csak az tud dolgozni, aki a közelében van, és legalább nyolc órán át számíthat rá naponta, az nyilván nem hagyja, hogy alkalmazottai ne járjanak be a munkahelyre. Természetesen ezek a foglalkoztatási formák nem alkalmazhatóak bármilyen munkahelyen, és többet igényelnek a főnököktől, mint pusztán a feladatok és a munkaidő lerövidítését, átszervezését. Bár egy vezetőtől elvárható lenne, hogy gondolkodjon... Az állam azaen a területen egyrészt jó példával járhat elöl. (Innovatív és rugalmas megoldások a közszférában, ugye nem csak nekem tűnik önellentmondásnak?) Másrészt a munkaerőköltségek csökkentésével tehetné olcsóbbá ezeket a foglalkoztatási formákat, hiszen ma az a helyzet, hogy a például a rövidebb munkaidő nem jelent arányosan kevesebb kiadást, így nem igazán térül meg.
És akkor lássuk a közfoglalkoztatást, a másik rendkívül népszerű szlogent. első ellenérv: a közfoglalkoztatás az állami alkalmazottak számát növeli. Második: nem piacra termelnek (legalábbis a jelenlegi gyakorlat szerint), hanem közcélú, "infrastruktúrális" munkákat végeznek (virágültetés, szemétszedés, ároktisztítás). Harmadik: technológia. Talán a programok megfogalmazói előtt még a XIX. sz. közmunkái állnak, amikor kubikosok ezrei építettek gátakat, vasutakat. De el tudja képzelni ma bárki, hogy nem egy markoló helyett lapátos emberek ásnak mondjuk egy autópálya építésén? Tessék vizualizálni!
Negyedik: elérés és mobilitás. Vagy a munkát kellene a világ végén kicsit túl levő településekre vinni, vagy a leendő munkásokat  oda, ahol szükség van rájuk. A napi egy-két busszal, a lassú vonattal jussanak el bárhova? Ki biztosítana nekik szállást?
Ötödik: ki fizeti a közfoglalkoztatást? Továbbra is a kétmillió piaci alkalmazott, illetve a vállalkozások?
A foglalkoztatottsággal az a gond, hogy olyanoknak kellene munkát adni, akiknek nehéz, mert:

• nehezen elérhető helyeken élnek
• képzetlenek
• sokaknak munkatapasztalata sincs, sőt, úgy nőtt fel, hogy nem is látott senkit rendesen dolgozni
• nem éri meg alkalmazni őket (piaci körülmények között)
  

Vigyázat, fellengzés!
A nemzet előtt álló feladat nem az, hogy valamilyen munkát biztosítson azoknak, akik nem tudnak elhelyezkedni, hanem az, hogy kitalálja, hogyan adhatna piaci munkát azoknak, akiket jelen körülmények között a piac kiselejtezett.
Nem hiszem, hogy a feladat megoldható lenne az állam szerepvállalása nélkül, de ez nem elég, ha nincsenek vállalkozók, akik élni tudnak a lehetőségekkel, és emberek, akik segély, semmittevés, feketemunka és bűnözés helyett a legális munkát választják.