Egy cikk mellé

MNO jegyzet Kinek lesz itt félnivalója? Tesztelik a tűrőképességet (2002. november 24. 6:48) Megyeri Dávid Az MSZP-SZDSZ kormányzat az úgynevezett gyűlölet, illetve uszító beszéd komolyabb szankcionálása céljából a Btk. módosítását ígéri. A baloldali kabinet feltehetően nem saját megnyilvánulásainak féken tartására gondolt a terv meghirdetésekor, ám összeállításunk felvillant néhányat a szélsőségesen intoleráns kormányzati megnyilatkozásokból. A büntető törvénykönyv módosításának tervére az szolgáltatott alapot, hogy október 23-án a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájánál kifütyülték az SZDSZ-es politikusokat, köztük Mécs Imrét, aki maga is '56-os halálraítélt volt. Igaz, a szemtanúk, a hang- és képanyagok tanúsága szerint a szabad demokrata politikus provokálta az egybegyűlteket - többek között Pongrátz Gergelyre, a Corvin-közi parancsnokra tett negatív megjegyzéseivel - s maguk a hangosan elégedetlenkedők jelentős része is ötvenhatos volt, a politikai baloldal körében harcos nemtetszést váltott ki az eset. Olyannyira, hogy a szólásszabadság alkotmányos és demokratikus alapjogát is célszerűnek tartanák jelentősen korlátozni a jövőben. A szándék legitimálásának, a közvélemény előtti elfogadtatásának mintegy előjátéka volt az október 24-i parlamenti ülésen elhangzott baloldali támadó értékelés. Ennek során a Fidesz távolmaradását az ünnepi parlamenti ülésről és a temetőben történteket szintén igyekeztek egy platformra helyezni. (Valami furcsa logikájú alapot erre maguk szolgáltattak, hiszen az ötvenhatos felszólalók kirekesztésével az ünnepi ülésről ők indukálták a Fidesz távolmaradását.) A parlamenti ellenzék és a 301-es parcellában tiltakozók ”összecsúsztatása” nem volt véletlen már akkor sem, hiszen a politikusi megnyilatkozások és a tömeg esetleges későbbi reakciói között csak így teremthettek ok-okozati összefüggést. Kovács László MSZP-elnök akkori beszédében mindez tetten érhető. ”Az önkormányzati választások után sokan azt reméltük, hogy az ellenzék tanult a kudarcokból, változtatni fog magatartásán (sic!), legalábbis ezt sejtette néhány békülékenyebb nyilatkozat. Ám az, ami tegnap történt, alaposan lehűtötte a várakozásokat. Folytatódtak azok a botrányos események, amelyek tavaly, tizenegy évvel a rendszerváltás után, a Fidesz-kormányzat utolsó évében kezdődtek. Botrányosnak tartom a Fidesz-frakció tüntető távolmaradását az országgyűlés ünnepi üléséről. A nemzeti megemlékezésről távolmaradók jelentenék Magyarországon a nemzeti jobboldalt? Aligha.” Majd így folytatja: ”A temető, a mártírok végső nyughelyét meggyalázó gyűlölködés polgári erény lenne? A forradalom egyik hősének, majdnem mártírjának, a halálra ítélt Mécs Imrének trágár szavakkal illetése jelentené a testvériséget? Aligha.” A kapcsolatot a két össze nem függő dolog közt így teremti meg: ”Önök most nyilván azt kérdezik, mi közünk nekik ehhez, hiszen nem a jobboldal vezető politikusai követték el mindazt a gyalázatot, ami történt - ez igaz -, de tavaly, amikor ez először fordult elő, láthatóan szervezett módon, nem találtak szavakat az elhatárolódásra, sőt egyikük-másikuk még védelmébe is vette a gyalázkodókat, mentségeket keresett számukra és a megtámadottakat próbálta okolni. Ezzel bátorítást adtak az idei ismétléshez.” Eltekintve a jó néhány csúsztatástól, ami a parlamenti patkó túloldalán ülők akkori magatartását illeti, szembeszökő, hogy az MSZP-s politikusok 2001-es kifütyülése és a Mécs elleni tiltakozás között egyenlőségjelet tesz. A másik egyáltalán nem mellékes körülmény pedig az, hogy a valóban tiszteletreméltó múltú SZDSZ-es politikus azóta levezényelt egy olyan vizsgálóbizottságot, amelyen a volt kormánytagok esetleges állambiztonsági múltjának feltárása címén nem csupán összemosott áldozatot és érintettet, de még az időközben elhunytakat sem kímélte. Amiért mégis érdemes volt a beszéd jelentős részét pontosan föleleveníteni: ez volt az ”ideológiai alapvetés”, amelyre hivatkozva a baloldali kormány feljogosítva érzi magát a szólásszabadság korlátozására. Csakhogy míg a polgári oldal szóbeli megnyilatkozásaiban, beszédeiben csak igen nyakatekert okoskodással mutathatók ki gyűlöletkeltésre alkalmas elemek, a mostani kormánypártoknak igen kedvelt eszköze a polgári oldallal szembeni erőteljes hangulatkeltés, egészen pontosan gyűlöletkeltés. Már a tavaszi választási kampány idején visszatetszést keltett, hogy Kende Péter nemcsak az MSZP rendezvényein, de a párt kongresszusán is díszvendég volt, holott jobb érzésű baloldali liberálisok számára sem volt comme il faut A Viktor című mocskolódó férckönyve. Ugyanígy visszatérő motívum volt a Fidesszel kapcsolatban a korrupciós vád, jóllehet a mai napig nem tudtak bizonyítani hitelt érdemlően egyetlen vádpontot sem. Köztudott: Keller László közpénzekért felelős államtitkár ténykedését komoly türelmetlenség kíséri saját pártján és a kormányon belül is a bíróság előtt (is) ütőképes bizonyítékok elmaradása miatt. Azóta az is kiderült, hogy nem volt ”Hosszú bájtok éjszakája”, az adóhatóság számítógépes rendszerében senki sem módosította az adatokat, így megdőlt ez a másik - majd négy éven keresztül hangoztatott - kampányelem. Természetesen a legkitartóbban emlegetett érv a Kovács László által is előhívott, ”nem határolódott el a Fidesz a szélsőségektől” panel volt. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter vádja után - mely szerint Medgyessy Pétert azért fogadta az Amerikai Egyesült Államok elnöke, mert (az előző kormányfővel szemben?) nem antiszemita és nacionalista - az MSZP magyarázkodni volt kénytelen. Kovács László elismerte, hogy egy lap írása és a washingtoni kormányzat véleménye közé nem lehet egyenlőségjelet tenni, bár hozzátette: a negatív megítélés oka az lehetett, hogy Orbán Viktor nem reagált arra, amikor Csurka István Washingtont tette felelőssé a szeptember 11-i terrortámadásért. Oplatka András, a Neue Zürcher Zeitungban viszont emlékeztetett rá: a Fidesz is támogatta a MIÉP nézetét elutasító nyilatkozatot. Az MSZP szóvivője mindennek ellenére odáig megy, hogy kijelentse: a kritikát nem az MSZP fogalmazta meg, hanem a magyar választók, Magyarország külföldi szövetségesei és a nemzetközi sajtó. Igaz, nagylelkűen hozzáteszi: szerinte a Fidesz nem antiszemita párt, még ha az elmúlt ciklusban együttműködött is a MIÉP-pel. Adalékképpen: nem minősítve az elhangzottakat -: annak a pártnak a szóvivője mondja ezt, amely több településen nem csupán a Munkáspárttal, hanem (például Gödöllőn és Budaörsön) éppen a MIÉP-pel működik együtt, bizonyítván szélsőséges politikai rugalmasságát. Feltehetően nem gyűlöletbeszédként azonosította saját pártja a szóvivő minapi megnyilatkozását sem, amikor azt mondta: ma mindenki szembesülhet azzal a keresztény etikai értékeket megcsúfoló, polgárinak nevezett értékrend belső működése milyen is volt valójában. Eörsi István író a napokban úgy nyilatkozott egy tévéinterjúban, hogy meg kell gátolni az olyan beszédet, amelynek nyomán embereknek, illetve egyes csoportjaiknak félnivalójuk lehet. A gyűlöletbeszéd különösen elítélendő, ha hatalmi pozícióból teszik ezt, mint ma. A mostani kormányzati frazeológiának ugyanis az a célja, hogy megteremtse azt a társadalmi közeget, amelyben az ellenzékkel szembeni fellépés elfogadott lehet. Már ezt célozta Salgó László országos rendőrfőkapitány - egyelőre - elvetett ötlete a gyülekezési szabadság megnyirbálásáról is. Ugyanígy ”tesztelték” a társadalmat a július 4-i Erzsébet-hídi tüntetés, majd a Kossuth téri engedélyezett demonstráció szétverésekor. A legtürelmesebb indulattal sem lehet másként értékelni, mint az ellenzék elleni hangulatfokozásként Kuncze Gábornak, az SZDSZ elnökének egyes megnyilatkozásait. A volt belügyminiszter október elsején kijelentette, hogy több tíz milliárd forintot loptak ki autópálya-építés címén az adófizetők zsebéből. Kovács László szintén evidenciaként, mintegy eljárások nélkül is bebizonyosodott tényként kezeli a Fidesz-kormány korruptságát. Szeptember 8-án azt mondja, hogy ha a Fidesz nyert volna, a programra költött milliárdokat is a klientúrájának osztotta volna szét. Ugyanakkor Medgyessy Péter miniszterelnök, bár a párbeszéd mellett foglal állást, furcsa fordulattal mégis leszögezi: a zavaros ügyeket kivizsgálják, a vétkesek pedig felelni fognak. Nyilvánvalóan a ”bukott kormánypártok” támogatóinak is felelősségrevonással kell számolniuk, legalábbis nem fukarkodik a baloldal a becsmérlő kitételekkel. Ennek szélsőséges megnyilatkozása volt, hogy Kuncze Gábor a városligeti gyűlésen gyakorlatilag leanalfabétázta a polgári oldalt, amikor arra kérte az egybegyűlteket: ha van náluk újság, ne dobják el, mert ők legalább el tudják olvasni. Ugyanebbe a kategóriába tartozik az az eset is, amikor Bárándy Péter igazságügyi miniszter visszakérdezett a polgári kormány államtitkárának, kollégájának neve hallatára: ”Ki az a Hende Csaba?” A becsmérlő megnyilatkozások után nem kell feltétlenül régebbi idézetek után kutatni. Kovács László csütörtök este az MTV-nek nyilatkozva úgy vélekedett: az előző kormány négy év alatt annyit gondolkodott, hogy egyetlen NATO-nak tett ígéretét sem váltotta valóra. Tóbiás József, az MSZP pártigazgatója még az önkormányzati választások előtt azt mondta, hogy éppolyan erős negatív kampányt fognak folytatni, mint tavasszal. Érdekes módon a baloldali kormányhoz igen simulékony baloldali média nem foglalkozott a páratlanul arrogáns kifejezéssel, miként azzal sem, hogy az MSZP-s képviselő a jelek szerint nem csupán a kampányidőszakra prognosztizálta a kormányzati módszereket. Talán jelzésértékű lehet, hogy a kormányzati eszköztár agresszivitását éppen az a Bauer Tamás kritizálja igen élénken, aki éppoly vehemenciával kifogásolta az előző ciklusban az általa antidemokratikusnak vélt kormányzati módszereket. Talán szintén logikus az eddig felvillantott tények alapján, hogy az ő jutalma sem maradhatott el: az SZDSZ felső vezetése gyakorlatilag ”kitagadta” a bíráló mondatokért. Így már utólag nem kell csodálkozni azon, hogy kivált a pártból két alapító, a párt első elnöke, Kis János és Hack Péter, s hogy mindezt cinikus lekicsinylés kísérte. Felvetődhet a kérdés: mi lehet a további következménye annak a megalázóan lealacsonyító, végeredményben kirekesztő stílusnak, amellyel mintegy partvonalon kívülre igyekeznek szorítani azokat, akik kritikával élnek, másként gondolkodnak. Jelzésértékű lehet, hogy - mint arról beszámoltunk - egy kancellária államtitkár szemrebbenés nélkül tűrte, amint lapunk munkatársai ellen hangulatot gerjeszt az egyik előadó egy rendezvényen ”vigyázzanak, mert itt vannak a rasszista Magyar Nemzettől” felkiáltással. Másik nemkívánatos következmény lehet az a megnyilvánulás, amelynek jegyében már nemcsak a Kádár-rendszert, hanem régebbi diktatúrákat is legitimálnának egyes baloldali gondolkodók. Ifj. Donáth Ferenc november elején a Károlyi-szobornál tartott emlékezést követően úgy vélekedett, a történelem kisajátítása jelent meg abban az 1993-as törvényben, amely kimondja, hogy a Tanácsköztársaság diktatórikus jellegű volt. A megemlékezésen beszédet mondó Kovács László úgy fogalmazott: olyan kormány tagjai, amelyik hat hónapja száműzte a hatalomtól való félelmet Magyarországról. Bizonyára úgy gondolta, hogy az ellenzéknek sem lesz félnivalója. Feltéve, ha hajlandó kormánypártivá válni.