Kendermag, metró, kormányátalakítás
Lesz négyes metró. Demszky és D-209 megegyezett, a Kelenföldi Pu. és a Keleti között megépül az első szakasz, várhatóan öt év múlva lesz kész. Persze az ATV-n valami maxilibidós publicista élcelődött azon, hogy addig akár kormányváltás is lehet, és akkor majd az elkezdett építkezést a következő baloldali kormányig felfüggesztik. Magánvéleményem a metró tervezett útvonaláról csak annyi, hogy szerintem nem a legjobb az iránya, és néhány helyen túl sűrűek a megállók. A Móricz Zs. Körtérről a Gellért térre szerintem 7-10 perc alatt sétálva is el lehet jutni, és ha a BKV szolgáltatási színvonala nem emelkedik, akkor metróval sem lesz gyorsabb (mozgólépcsőn le, várakozás, metró, mozgólépcsőn fel – hasonlítsuk össze csak az Astoria – Blaha Lujza tér távolsággal). Emellett azért arra is kíváncsi lennék, hogyan hat a környék kereskedelmére a közlekedés föld alá terelése. A dél-budai Duna part valahogy megint kimaradt a városfejlesztők gondolataiból. Lehet, hogy nem szeretik az egyetemeket, és ellenszenves a Nemzeti Színház, de ettől még gondolhatnának arra, hogy hamarosan az lesz a város egyik új, fejlődő területe, remélhetőleg sok munkahellyel és lakással, de egyelőre komoly közlekedés nélkül. Tökéletes válasz baloldali problémázgatásra: „Na és?” – (©Horn Gyula) Tóta W. Árpád a tökéletes liberális: félállatka, tömegbe lövetés, IQ alapján korlátozott választójog.